A tűzben megsérült páncélú teknősök a világon elsőként 3D nyomtatott páncélt kapnak
Tudósok dolgoznak azon, hogyan használhatják a 3D nyomtatás technikáját, hogy teknős páncélokat és madár csőröket készítsenek a sérült állatok számára
Miután elvesztette páncélját egy brazíliai erdőtűzben, a Freddy becenevű teknős nemrég kapta meg a világ első 3D nyomtatott teknős páncélját, mint protézist.
Az állatot életben találták, azonban az őt védelmező páncélja 85%-ban elégett. A sérült állatokkal egy csoport São Pauló-i állatorvos foglalkozik, akik magukat az „Állati Bosszúállóknak” nevezik.
A Marvel képregényekből származik Dr. Cicero Moraes másik neve is – „a Hulk” – aki olyan erős 3D nyomtatott páncélokat tervez, hogy azok elpusztíthatatlanok, mint a Hulk maga.
A 3D nyomtatás folyamata egy háromdimenziós tárgyat épít fel egy komputeres terv alapján, rétegről rétegre adja hozzá az anyagot, mint pl. kukorica alapú műanyagot.
A kollégája, Dr. Paulo Miamoto – „Vízió” – nyomtatta ki a páncélt négy különálló darabban. Ez a négydarabos kirakós játék tökéletesen illeszkedett Freddy testére.
Míg az eredeti páncélból nem sok maradt meg, a sebész „Vasember” Dr. Roberto rakta egybe a protézist Freddy testrészeivel, akit a horrorfilm karakter után neveztek el, mivel a tűzben veszett el. Még egyedi festést is kapott, így Freddy úgy néz ki, mintha csak teljesen organikus önmaga lenne.
A 3D nyomtatás előretörése nagyon kreatívan használható a sérült állatok rehabilitációjában, pl. új csőr egy tukánnak, rugószerű mancsok kutyáknak.
Az Állati Bosszúállók nem csak Freddy-nek segítettek, a technológiát arra is használták, hogy új csőröket építsenek papagájoknak, arapapagájoknak és lúdaknak. A teknőspáncél volt az első.
„Mind jó barátok vagyunk, hiszen összeköt minket a tudomány és az állatok közös szeretete,” mondta Dr. Fecchio a Mirror c. lapnak.
„Hamar rájöttünk, hogy rendkívüli eredményeket érhetünk el az új technológia alkalmazásával, hogy még hatékonyabban segíthessünk az állatokon, életbevágó módon protézist adni a sérült jószágoknak, méghozzá egyedi módon.”
Forrás: returntonow.net
Képek forrása: returntonow.net
(Itt oktatási célból szerepelnek.)