Az egyetlen egy 2001-ben bemutatott sci-fi–akciófilm Jet Li szereplésével.

Akik Shakespeare drámát várnak ettől a mozitól, azok tévednek, bár ki tudja. A film alapötlete a multiverzum elképzeléséből adódik. Mint más filmek esetében, most sem szeretnék egy poént se lelőni előre azoknak, akik még nem látták. Mindössze annyit, hogy a vége némi solarpunk vonásokat is tartogat, ami igazi csemege, hogy miért és hogyan, na de csak ennyit tényleg.

A japán szemétszedő szamurájok jól képzett előadóművészek, akik utcai előadásaikkal a szemétszedést akarják népszerűsíteni. Az alábbi videón betekintést nyerhetünk munkásságukba.

A gyönyörű Toszkánában élő olasz művész, Daniela Forti egyedülálló üvegfúziós technikát alkalmaz fénylő műalkotásainak finom kidolgozásához. A „szobor-installációk” néven illetett minden darab bemutatja a művész innovatív módszereit és a fény iránti érdeklődését. Míg ez az ötletes megközelítés az üveggyártás ősrégi folyamatában egész életművén át nyilvánvaló, az egyik legszebb bizonyíték rá a fényáteresztő üveg medúzaszobrok aktuális sorozata.

Minden asztalra emlékeztető darab megragadja a vízi állatok kecses folyékonyságát és lebegő jellegét. A hagyományos asztal négylábú konstrukciójával ellentétben Forti medúzaszobrai kusza csápok hálózatát alkalmazzák strukturális támogatásként. Az asztal felületéről látszólag csöpögő csápok elegánsan ötvözik a mindennapi funkciókat a művészet kísérletező jellegével – ez Forti gyakorlatának kulcsfontosságú eleme.

A Forti minden egyedi műalkotás létrehozásához aprólékosan alkalmaz egy egyedi üvegmegmunkálási módszert, amely ötvözi az üveget és a kristályt. Az üvegfúziónak nevezett folyamat a Forti medúzáira jellemző egyedi üvegképződményekben csúcsosodik ki. „Az üvegfúzió alapvetően azt jelenti, hogy szilárd üvegből újat kell készíteni, különféle darabokat összeállítani, amelyek 800-850 ° C-os hőhatással érintkezve olyan folyékonyakká válnak, hogy visszafordíthatatlanul összeolvadnak,”magyarázza a művész weboldalán. „A hűtési folyamat meglehetősen lassú annak érdekében, hogy lehetővé váljon a teljes átrendeződés és a molekulák stabilitásának helyreállítása, amellyel az anyagok rendelkeztek a melegítés előtt.” A kreativitás és a rendíthetetlen türelem kombinációja teszi lehetővé Forti számára, hogy kifinomult és éteri műalkotásokat készítsen.

Mi lenne akkor, ha a reggeli futás egy parkban áramot termelhetne, ami aztán feltölthetné az akkumulátorokat, vagy esetleg még elláthatja is a futó telefonjának tápját? Ha megfelelő pólót visel, ez lehetséges.

A spanyolországi Málagai Egyetem és az Olasz Technológiai Intézet kutatói olyan pólót terveztek, amely áramot termel a viselő teste és környezete közötti hőmérséklet-különbségből. Ez azt jelenti, hogy a testhő futás, gyaloglás vagy sportolás közben leválik rólad – és a különbség ezen hő és a környező levegő hidegebb hőmérséklete között hőenergiává alakulhat át.

Rengeteg példa van a hőenergiára az életünkben – a nap felmelegíti a légkörünket, a tűzhely felmelegít egy edény vizet. De sok példa van az elpazarolt melegre vagy a „hulladékhőre” is, amely a gépek, elektromos folyamatok vagy akár emberi tevékenység által a környezetbe kibocsátott fel nem használt hő, amelyet hőenergiaként fel lehetne használni.

Ezt a hőt azonban kihasználhatjuk az úgynevezett termoelektromos hatás használatával, amely lehetővé teszi a hőmérséklet-különbségek elektromos feszültséggé alakítását. Ha két vezető csatlakozik, és az egyik oldalt felmelegítik, az elektronok elkezdenek átmenni a hűvösebb oldalra, áramot képezve az áramkörön. Egyes anyagok vezetőként működnek, amelyek ezt a hőmérséklet-különbséget áramforrássá tudják alakítani. Amit ez a póló tesz, a kutatók szerint, a testünkből kijövő hő elfogása, ami ellentétben áll a hűvös levegővel, és áramot termel.

Általában a termoelektromos anyagok olyan dolgokból nyerik vissza a hulladék hőt, mint az autók vagy ipari folyamatok, és a leggyakoribb anyagok, amelyek ezt a hőenergiát elektromos árammá alakítják át, gyakran ritkák és nem túl környezetbarátok (például a tellúr, amely olyan ritka, mint az arany és platina). Emellett drágák és mérgezőek – magyarázta José Alejandro Heredia, a Málagai Egyetem Molekuláris Biológiai és Biokémiai Tanszékének tagja, és a projekt egyik szerzője e-mailben – vagyis nem alkalmasak viselethez alkalmazásra.

Heredia és a többi kutató társa „rugalmas, biológiailag lebomló és hordható anyagokat akart kifejleszteni [termoelektromos] alkalmazásokhoz, amelyek egyszerűen áramot tudnak termelni a test és a környezet közötti hőmérsékletkülönbségből”, ezért igyekeztek helyettesíteni a szokásos merev, drága anyagokat olyan anyagokkal, amelyek olcsó alternatívákkal rendelkeznek, például széles körben elérhető szén nanorészecskék (például grafén és szén nanoszálak), amelyek termoelektromos generátorként működnek.

A nehézség azonban az volt, hogy ezeket az anyagokat hogyan ragasszák egy pamut pólóhoz, és a probléma megoldásához a kutatók paradicsombőrből olyan megoldást alkottak, amely áthatol a gyapoton, és biológiailag lebomló anyagok révén megadja ezeket az elektromos tulajdonságokat a szövetnek. Miért paradicsomhéj? „Ez valahogy egy bioalapú ragasztó volt,” mondja Heredia. És van még egy környezetvédelmi bónusz a paradicsomhéj használatához. „Érdekes módon ez a héj a paradicsomfeldolgozó ipar olcsó mellékterméke. Ebben az értelemben a körforgásos gazdaság szempontjából második életet biztosítunk ennek a maradéknak. ”

A végeredmény egy paradicsomhéjból és szén-nanorészecskékből álló folyékony oldat, amelyet egy szokásos pólóba lehet permetezni, és ez a módszer „e-textilt” hoz létre. Heredia azt mondja, hogy ígéretes eredménnyel tesztelték ezen anyagok ruhamosási ciklusokkal szembeni ellenállását. „Ennek ellenére – teszi hozzá – már dolgozunk egy továbbfejlesztett változaton, amely teljesen mosható és vasalásálló lesz.”

Ehhez az e-textil prototípushoz a kutatók szén vezető szalaggal kötötték össze a pólót a külső vezetékekkel, hogy megmutassák, hogy képes áramot termelni – a ruhadarab képes volt bekapcsolni egy LED lámpát – de jelenleg nincs mód arra, hogy a szövet tárolja ezt az energiát. Heredia reméli, hogy a jövőben ezt is kifejlesztik.

„Először is úgy gondoljuk, hogy ezt a textíliát olyan ritka esetekben lehet alkalmazni, mint például az energia extrém helyzetekben történő begyűjtése (űrbéli és katonai küldetések), de potenciálisan és némi fejlesztéssel a divatiparban is alkalmazható,” mondja Heredia. Lehetőség van további funkciók, például fények, szenzorok és Wi-Fi integrálására is a szövetbe (korábbi kísérletük során paradicsomhéjból és grafénből készítettek Wi-Fi antennát).

A kutatók azon dolgoznak, hogyan tölthetik fel mobiltelefonjukat töltő nélkül, vagy fényt generálnának, hogy a póló fényt sugározzon. Ez a technika alkalmazható lenne a viselhető eszközök világában, az orvosi érzékelők, karórák és hallókészülékek tápellátására is. A termoelektromos textíliák azonnali test hűtőként is használhatók, ha sportruházatba, irodai székbe vagy akár autóülésbe építik be. Végül, a kutatók azzal viccelődnek, hogy ez lehetővé teheti számunkra, hogy felvegyünk egy Vasemberhez hasonló öltözéket, amely érzékelőkkel, technológiai eszközökkel és repülési képességgel van felszerelve.

Ruháink már alkalmazkodnak a jövőhöz, és egyre erősebbek lesznek. A tudósok már korábban a ruházatba is beépítették a piezoelektromosságot, amely mozgást használ az energiatermeléshez. Ezt az elektromosságot termelő pólót még nem lehet megvásárolni, de a kutatók reményei szerint egy napon hozzájuthatunk mindenféle elektronikus eszközzel felszerelt e-textilekhez, amik technológiai szuperhősökké változtatnak bennünket, és mindezt saját testünk hője táplálja.

Jon Foreman úgy rendezi el a kagyló örvényeket és a kő-színátmeneteket, hogy tudja, az árapály elmossa, vagy a járókelők rúgják fel őket. A művész mulandó land artja hipnotikus és magával ragadó pontosságában, tökéletesen koncentrikus körökbe rendezve és igényes kompozíciókba nyomkodva a homokban. Nagyméretű művei az üres strandokat és erdőterületeket műalkotásokká alakítják, amelyek egyaránt bizonyítják a környezet sokszínűségét és a folyamatosságot.

A walesi lakhelyű művész a főiskolán kezdte el természet alapú alkotásainak létrehozását. Azóta land artja a minimalista kőszobroktól a sepert homok mandalákig terjed, és minden projektnek megvan a maga kulcs motívuma. „Az ismétlődő folyamatok mindig nagyon terápiásak, és ez jó példa erre, a folyamatban való elmélyedés a land art fontos része,” írta Foreman nemrég az Instagramon.

Eléggé cyberpunk, bár színpompásassága miatt solarpunk ízléssel megáldott fejdíszeket készít Dominic Elvin, melyeket a DominicElvinDesign Etsy boltban értékesíti, némelyik darab Swarovski kristályokat is tartalmaz.

A fejékek uniszexek, party kelléknek vagy önmagunk szórakoztatására kiválóan alkalmasak. Az áruk elég borsosnak tekinthető, azonban ez nem bóvli, egyedi készítésű darabokról van szó.

A világ első "fából készült műholdja" idén indul útjára.

A WISA Woodsat nanoszatellit, amely 10 x 10 x 10 cm méretű és körülbelül 1 kilogramm tömegű, felületi paneleihez speciális típusú bevonatos rétegelt lemezt (a neve WISA) használtak. A fából készült műhold egy misszió részeként indul el, amelyet az Arctic Astronautics, egy finn vállalat tervezett, ami miniatűr szatellit szetteket készít tanulóknak. A misszió célja, hogy tesztelje a rétegelt lemez paneleknek a viselkedését és tartósságát az űr szélsőséges viszonyai között, és felmérje azok alkalmasságát a jövőbeli küldetésekre.

A műhold két kamerával lesz felszerelve, amelyek közül az egyiket egy fém szelfibotra rögzítik, így a misszió csapata megfigyelheti, hogyan változik a műhold rétegelt lemez felülete az űrkörnyezetben.

„A rétegelt lemez alapanyaga nyírfa, és alapvetően ugyanazt használjuk, mint amit egy bútoráruházban találunk,” mondta egy nyilatkozatban a Woodsat főmérnöke, Samuli Nymanm, aki az Arctic Astronautics társalapítója. „A fő különbség az, hogy a közönséges rétegelt lemez túl nedves az űrhasználathoz, ezért a fánkat termikus vákuumkamrába helyezzük, hogy kiszáradjon. Ezután atomos réteg-lerakást is végzünk, és egy nagyon vékony alumínium-oxid réteget adunk hozzá.”

Tehát hogyan élheti túl a fából készült műhold a világűrben?

Az alumínium-oxid, egy kémiai vegyület, igen kemény anyag, amelyet megtalálhatunk a smirgli felületén is, segít megakadályozni, hogy a fa bármilyen gázt bocsásson ki az űrkörnyezetben. Ezen kívül megvédi a felületet a korróziós atomos oxigénnek való kitettségtől, amely a Föld légkörének peremén található. Ezt a fajta oxigént, amely akkor keletkezik, amikor a nap erős UV-sugárzása feldarabolja a normál oxigénmolekulákat, először akkor fedezték fel, miután megsérült a NASA korai űrsikló-misszióinak hő takarója.

Ez az atomos oxigén valószínűleg elsötétíti a rétegelt lemezek színét. A műholdnak azonban túl kell élnie a szélsőséges környezetben, áll a cég közleményében.

A Transzcendens egy 2014-ben bemutatott sci-fi thriller, aminek a szereplői közt ott van Johnny Depp és Morgan Freeman.

Transzhumanizmus és technológiai szingularitás a kulcsszavai a fantasztikus filmnek, ami segít elgondolkodni egy sor már velünk élő jelenségen, és sajátos atmoszférát teremt, ami a „személyiség”, „szerelem” vagy a „humánusság” fogalmait is megkérdőjelezi.

A divat a tiltakozás eszköze lehet. Bárbara Paz ezt bizonyította azzal, ahogy átment a vörös szőnyegen a Velencei Filmfesztiválon, még szeptember 1-én.

A hosszú, fényes ruha helyett, ami gyakoribb az ilyen eseményeken, a brazil színésznő és rendező blézerre, nadrágra, ingre, csokornyakkendőre, kalapra és magas sarkú csizmára fogadott. A tetejébe álarcot viselt az arcán, amely egy cserepes növényhez kapcsolódott a hátán. Mindezzel kívánt tiltakozni az amazóniai erdőirtás ellen.

„Amazónia a világ tüdeje, és az emberiségnek joga van lélegezni. Mindannyian magunkban hordunk belőle egy darabot,” írta a bejegyzés feliratában.

A színésznő egy eseményen volt jelen, azért ment, hogy megnézze Pedro Almodóvar spanyol rendező új filmjének, a Parallel Mothers-nek a premierjét. És persze felkeltette a fotósok figyelmét.

Andy Goldsworthy a saját területén elismert brit szobrász, aki ideiglenes tájművészeti installációkat hoz létre pálcikákból és kövekből, és bármi másból, amit kint talál. Goldsworthy, aki matematikus fia, farmokon nőtt fel, mielőtt végül a mai Közép-Lancashire-i Egyetemen szerzett diplomát. „A föld művészetem nagy része olyan, mint a krumpli szedése,” mondta a Guardiannek. „Fel kell venned a ritmust.”

Goldsworthy land artjának nagy része átmeneti és mulandó, ezért sokan úgy tekintenek rá, mint a Föld törékenységének kommentárjára. Goldsworthy számára azonban a kép bonyolultabb.

„Amikor csinálok valamit egy mezőn, utcán vagy megváltoztatom a tájat, az eltűnhet, de ez a helyek történetének része,” mondja egy másik interjúban. „Az első időkben a munkám az összeomlásról és a bomlásról szólt. A mostanában előforduló néhány változás túl szép ahhoz, hogy egyszerűen romlásnak lehessen nevezni őket. Folkestone-ban egy reggel korán keltem a beérkező árapály előtt, és egy sziklát borítottam pipacs szirmokba. Nyugodt volt, és a tenger lassan és óvatosan elmosta a szirmokat, levetkőzve a sziklát, és vörös fröccsenést keltve a tengerben. A kikötő, ahonnan sok csapat hadba indult, a háttérben volt.”

Görgess lejjebb, hogy megnézd Andy Goldsworthy művészetét; ez bizony egyedülálló, gyönyörű a rövid ideig tartó szépsége és a különleges művészete miatt.