H. G.: Valóban kicsit mellékes, ez egy régebbi ügy, ami mostanában eszembe jutott. Azt hiszem azok a tapasztalatok, amiket ezzel a kísérlettel szereztem elég jól beépültek az életembe. 

Két dolgot emelnék ki ezzel kapcsolatosan, az első az elszigeteltség. Két héten át voltam csősz ezen a terülten közben vettem fel a nyersanyagot. Ez alatt az idő alatt nem találkoztam senkivel, nem beszéltem csak magamban. Ilyen izolált helyzetben az embernek megváltozik az érzékelése, olyan dolgokat vesz észre, ami felett amúgy átsiklana, távlatok nyílnak meg térben és időben.

A másik gondolat a tervezéssel függ össze. A forgatókönyv inkább hasonlított egy térképre mintsem klasszikus storyboardra. Az első pár napban nem is vettem elő kamerát, csak figyeltem a területen ismétlődő esemény mintázatokat, ezeket térképre rögzítettem majd megszámoztam így kialakult egy lineáris történéssorozat. A véletlen szerepe itt óriási ezzel valahogy együtt kell működni, szóval ez egy ilyen megengedő tervezés, jövőbe képzelés, ahol te magad sem látod pontosan mi az ami realizálódni fog. 

S. J.: Otthon a tanyán hogy állsz ezzel a megfigyelés - tervezés dologgal? Tovább vitted? 

H. G.: Hát azon vagyok... az elején sok volt a tervezés, papíron több tucat rajz készült. Minden növénynek megvolt a helye, növénytársítások, évelők és egynyáriak, mint egy kolostorkert, feszes rendszer, sok munka. De ez nem jött be. 

Aztán jöttek a kísérletek a teljes elengedésre, itt elsősorban nem a produktum volt a fontos, sokkal inkább a tapasztalás. A beavatkozás minimális, azért, hogy a természet el tudja végezni saját munkáját. Erre van egy jó példám, a burgonya termesztésével kapcsolatos. Egy füves rétet képzelj el, így kezdődik. Tavasszal a földre hullámkarton lemezeket fektettünk, ezzel hátrányba kerül a meglévő vegetáció, a kartonra hamut szórtunk majd a szétterítettük a rajta a télről megmaradt csírázó aprókrumplit. Ezt az egészet kaszálékkal fedtük, belocsoltuk, és magára hagytuk. Az eredmény engem is meglepett. (Ezen a videón látható.) Nyár végén a krumplikat szerszámok nélkül, kézzel lehetett felszedni a gaz közül megkaparva egy finom humuszos réteget.

Persze ez a fajta teljes elengedés nem minden esetben működik, így jelenleg a két hozzáállás szintézisére törekszem, szigetszerű művelést alkalmazok. 

Így a konyhakert nem egy külön egység a területen belül, hanem annak szerves részévé válik. A „haszonnövények” a „dísznövényekkel” és „gazzal” együtt nőnek a kaszálón a bokrok és gyümölcsfák alatt. A teraszt fűszerek, gyógynövények és illatos virágok veszik körbe. Ezekben a sziget ágyásokban kiemelt szerep jut az évelőknek, mint levendula, tárkony, oregánó, citromfű, menta, kakukkfű, lestyán, zsálya és azoknak a növényeknek amik évről évre elvetik magukat mint a kapor, borsikafű, koriander, körömvirág, mustár, facélia. 

A tökföld a szamár közelében került kialakításra a trágyát így nem kell messzire szállítani. A tökfélék levelét nem szeretik a baromfik, viszont például a mángold hajtásait vagy a paradicsom gyümölcsét imádják. Ezeket a növényeket muszáj megvédeni, ezért van a területen egy kisebb elkerített rész ahol a tyúkok által is kedvelt növények kapnak helyet. A nem elkerített részeken a friss vetést gallytakarással védjük, a csirkék így egész évben szabadon lehetnek. 

Fontos szem előtt tartani az itt élők viselkedési szokásait, legyen az állat vagy ember. Nem uraljuk a területet, hanem együtt élünk rajta.

Szóval, ha ezt tovább viszed olyan, mint az improvizatív zene, ha már ismered egy kicsit a hangszered és hajlandó vagy figyelni a többiekre, akkor működhet. 

S. J.: Az élő rendszereknek van metabolizmusa. Szüksége van élelemre, energiára. Te egyszer azt mondtad, önellátásra törekedsz, és főként a helyi anyagokat használod újra. Mesélnél erről nekünk? 

H. G.: Testünkben kábé két kiló baktériummal élünk együtt, ehhez jönnek még a gombák és egyéb élő szervezetek. Ezek nélkül a lakótársak nélkül aligha érezhetnénk magunkat komfortosan a testünkben. Ezek az organizmusok dinamikus egyensúlyi helyzetet tartanak fenn a szervezetünkben, ha ez borul, megbetegszünk. 

Tehát ha így tekintesz magadra, rájössz, hogy nincs túl sok értelme az önellátás szónak, még a test szintjén sem, ebből kilépve pedig egyenesen gőgösnek hat, annyira emberközpontú ez a kifejezés.

Ha csupán gazdasági értelemben használjuk, a munkánál lyukadunk ki és a mókuskeréknél, ezen a layeren tök mindegy, hogy banki alkalmazott vagy, vagy egy önellátó gazdaságban robotolsz. Szociális összefüggésben pedig full nonszensz önellátásról beszélni.

Szóval ma már inkább úgy fogalmaznék, hogy arra törekszem, hogy felismerjem és részévé váljak azoknak a működő ciklusoknak amik körülvesznek. Ezek a nap a hold és az évszakok az itt élő állatok, mélyebbre ásva a talaj ciklusai. 

Az utóbbi példáján keresztül megvilágítva, a lényeg az, hogy a legkisebb energiabefektetéssel a lehető leghosszabbtávú pozitív hatást érjük el a területen, paradoxnak tűnhet, de ezáltal egyre inkább csökkenthető a beavatkozás mértéke, mert a talaj közelebb kerül az egyensúlyi helyzethez, humuszban gazdaggá válik, megtelik élettel.

Ha beavatkozunk, azt kézzel tesszük, vagy olyan kézhezálló, egyszerű, könnyen kezelhető eszközhöz nyúlunk melynek használata amellett, hogy a rendszer több elemének szempontjából is hasznos, számunkra is örömet okoz. 

Így, amikor itt valamit csinálunk nem is hívjuk munkának, mert nem köt az idő és nem pénzben mérhető a produktum.

Képzeld el, hogy ahányszor csak teheted abból főzöl amit a kertben és az erdőben összeszedsz. A kert szemetje, ahogy Hamvas írja a Babérligetkönyvben. Túl ennek a szituációnak a romantikus voltán, aki ezt a folyamatot egyszer tapasztalta, tudja hogy ami előtte gőzölög az asztalon az nem csupán egy tál leves, hanem az adott helyzetben és idő alatt realizálódott gondolatok összessége is. 

S. J.: Köszönöm neked Gergő ezt az interjút. 

H. G.: Köszönöm a lehetőséget. 

Le a munkaalapú társadalommal! 

Monokultúra helyett polikultúrát! 

Fenntartható fejlődés helyett nemnövekedést!