Harry Harrison amerikai sci-fi író trilógiája a Halálvilág címet viseli. A címében megjelenő végletes szókép, mint a bennük leírt gyakori élet-halál harcok, szimbólum e könyvek esetében.
Az első kötet angolul 1960-ban jelent meg, magyarul 1992-ben. E könyv témája egy súlyos ökológiai válság: egy távoli bolygó bajban van, a planéta élővilága mintha összeesküdött volna az emberi faj megölésére. A főhős (egy csillagközi szerencsejátékos), aki páratlanul sokoldalú embernek mutatkozik a trilógia lapjain, feladata kideríteni, mi okozza az élőlények agresszióját, ami a maréknyi emberi populáció ellen irányul.
A második kötet angolul 1964-ben látott napvilágot, magyarul 1993-ban. Az eredeti címe: „Az etikus mérnök”. Ebben a részben egy olyan bolygóra látogatunk el, ahol a galaktikus csúcstechnológia valahová a földi ókor és 19. század közötti tág időtartományra jellemző fejlettségi szintre esett vissza. Ebben a könyvben a főhős és kéretlen útitársa az etika kérdéséről beszélgetnek egy végletekig haszonleső világban, ahol kétféle ember van: úr és rabszolga.
A trilógia harmadik darabját angolul először 1968-ban adták ki, magyarul 1993-ban. Az eredeti címe: „A lovas barbárok”, egy olyan világban játszódik, ahol félelmet nem ismerő, kegyetlen „lovas barbárok” uralkodnak. Itt a főhős bele akar avatkozni a társadalmi fejlődés menetébe, hasonlóan, mint a második könyvben, itt azonban nem elég meggyőző az igazság, amit képvisel. Az első kötetben még az igazság bajnoka volt, a másodikban szimplán túl kell élnie, a harmadikban a maga malma alá hajtani a vizet. Számomra túlságosan a jólléti állam galaktikus víziója, és kevésbé az az izgalmasan elvont ökológiai kérdés feszül benne, mint a trilógia legelső könyvében.
Mindazonáltal izgalmas, remek olvasmány mind a három kötet. Alig lehet őket letenni. Jól szerkesztett, remekül olvasmányos. Se a férfi, se a női lélekkel nem nagyon foglalkozik, de olyan mozgalmas, hogy észre se venni, és már el is olvastuk.
Harry Harrison – Halálvilág 1-3.; Phoenix Könyvkiadó és Terjesztő Kft; 1992, 1993, 1993
A Halálvilág külföldi borítóiból egy válogatás:
Írta: Sós József
Info: en.wikipedia.org
Képek forrása: libri.hu, en.wikipedia.org, amazon.com, goodreads.com, lwcurrey.com, moly.hu
(Itt oktatási célból szerepelnek.)
0 Comments