Az 1816-os évet a nyár nélküli évnek nevezik a súlyos éghajlati rendellenességek miatt, amelyek miatt a globális átlaghőmérséklet 0,4–0,7 °C-kal csökkent. A nyári hőmérséklet Európában az 1766 és 2000 közötti évek leghidegebbje volt. Ez jelentős élelmiszerhiányhoz vezetett az északi féltekén.

A bizonyítékok arra utalnak, hogy az anomália túlnyomórészt egy vulkanikus tél esemény volt, amelyet a Tambora-hegy 1815-ös áprilisi hatalmas kitörése okozott a Holland Kelet-Indiában (ma Indonézia néven ismert). Ez a kitörés volt a legnagyobb az elmúlt 1300 évben (az 536-os, bizánci feljegyzésekből is ismert vulkáni telet okozó, Földünk valamelyik, nem pontosan beazonosított vulkánjának feltételezett kitörése után), és talán súlyosbította a Fülöp-szigeteki Mayon tűzhányó 1814-es kitörése.

A nyár nélküli év mezőgazdasági katasztrófa volt. John D. Post történész ezt "a nyugati világ legutóbbi nagy megélhetési válságának" nevezte. Az 1816-os éghajlati eltérések Új-Anglia nagy részén, Atlanti-Kanadában és Nyugat-Európa egyes részein voltak a legnagyobb hatással.

Kínában hatalmas éhínség volt. Az árvizek sok megmaradt termést elpusztítottak. A monszunszezon megszakadt, ami hatalmas árvizeket eredményezett a Jangce-völgyben. A jelenleg Hejlungcsiangban található Suangcsengben arról számoltak be, hogy a fagyok tönkretették a mezőket, és ennek következtében a sorkatonák elhagyták a szolgálatot. Nyári havazást vagy más módon vegyes csapadékot jelentettek Csianghszi és Anhui különböző helyein, az északi szélesség 30° körül. A trópusi éghajlatú Tajvanon Hszincsuban és Miaoliban havat, Csanghuában pedig fagyot jelentettek.

Indiában a késleltetett nyári monszun késői özönvízszerű esőzéseket okozott, ami súlyosbította a kolera terjedését a bengáli Gangesz melletti régióból egészen Moszkváig.

Japánban, amely az 1782–1788-as, hideg időjárás okozta nagy tenmei éhínség után óvatos volt, a hideg megrongálta a termést, de nem jelentettek terméskiesést, és nem volt káros hatás a lakosságra.

Az eltérő eseményekről ma általában úgy gondolják, hogy az 1815. április 5–15-i az indonéziai Sumbawa szigetén található Mount Tambora vulkán kitörése miatt következtek be. A kitörés vulkánkitörési indexe (VEI) 7-es volt, ez egy hatalmas esemény, amely során a tűzhányó legalább 100 km3 anyagot lövellt ki. Ez volt a világ legnagyobb vulkánkitörése a történelmi idők során, összehasonlítható a minószi kitöréssel az ie 2. évezredben, a Taupói-tó Hatepe kitörésével i.sz. 180 körül, a Pektu-hegy kitörésével i.sz. 946-ban és a Szamalasz-hegy 1257-es kitörésével.

Más nagy vulkánkitörések (legalább 4-es VEI-vel) ebben az időben a következők voltak:

1808, az 1808-as rejtélyes kitörés (VEI 6) a Csendes-óceán délnyugati részén

1812, La Soufrière Saint Vincent és a Grenadine-szigeteken a karibi-térségben

1812, Awu a Sangihe-szigeteken, Indonéziában

1813, Szuvanoszedzsima a Rjúkjú-szigeteken, Japánban

1814, Mayon a Fülöp-szigeteken

Ezek a kitörések jelentős mennyiségű légköri port halmoztak fel. Ahogy az egy hatalmas vulkánkitörés után szokásos, a hőmérséklet világszerte csökkent, mivel kevesebb napfény haladt át a sztratoszférán.

A Berkeley Earth Surface Temperature 2012-es elemzése szerint az 1815-ös Tambora kitörés átmenetileg, mintegy 1 °C-kal csökkentette a Föld átlagos szárazföldi hőmérsékletét. Kisebb hőmérséklet-csökkenést az 1812–1814-es kitörések során már észleltek.

A Föld már a 14. században kezdődött, évszázadok óta tartó globális lehűlés időszakában volt. A ma kis jégkorszakként emlegetett időszak már jelentős mezőgazdasági nehézségeket okozott Európában. A kis jégkorszak meglévő lehűlését súlyosbította a Tambora kitörése, amely a kis jégkorszak vége felé következett be.

Ez az időszak a Dalton-minimum idejére esett (egy viszonylag alacsony naptevékenység időszaka), különösen a 6. napciklusban, amely 1810 decemberétől 1823 májusáig tartott. Különösen 1816 májusában volt a legalacsonyabb napfoltszám (0,1) az efféle naptevékenység nyilvántartások léte óta. A napsugárzás hiányát ebben az időszakban súlyosbította a vulkáni por okozta légköri átlátszatlanság.

A sorozatos vulkánkitörések következtében a termés több éven át rossz volt; a végső csapás 1815-ben a Tambora kitörése volt. Európa, amely még mindig lábadozott a napóleoni háborúkból, élelmiszerhiányban szenvedett. Különösen az elszegényedettek szenvedtek ebben az időben. Az alacsony hőmérséklet és a heves esőzések sikertelen betakarítást eredményeztek Nagy-Britanniában és Írországban. Walesben a családok nagy távolságokat tettek meg élelemért könyörögve. Éhínség uralkodott Észak- és Délnyugat-Írországban, miután a búza-, zab- és burgonyabetakarítás kudarcot vallott. Németországban súlyos volt a válság. Az élelmiszerárak Európa-szerte meredeken emelkedtek. A gondok okát nem ismerve, az éhezők tüntettek a gabonapiacok és pékségek előtt. Később zavargások, gyújtogatások és fosztogatások zajlottak számos európai városban. Egyes esetekben a zavargók „Kenyér vagy vér” feliratú zászlókat vittek magukkal. Bár a zavargások gyakoriak voltak az éhség idején, az 1816-os és 1817-es élelmiszer-lázadások voltak a legdurvábban erőszakos események a francia forradalom óta. Ez volt a 19. századi kontinentális Európa legrosszabb éhínsége.

1816 és 1819 között jelentős tífuszjárványok fordultak elő Európa egyes részein, így Írországban, Olaszországban, Svájcban és Skóciában, amelyeket a nyár nélküli év okozta alultápláltság és éhínség váltott ki. Több mint 65 000 ember halt meg, amikor a betegség Írországból továbbterjedt Nagy-Britanniába.

A hosszú ideje fennálló közép-angliai hőmérséklet mérés a 11. leghidegebb évet jelentette 1659 óta, valamint a 3. leghidegebb nyarat és a leghidegebb júliust is. Hatalmas viharokat és abnormális esőzéseket, valamint Európa fő folyóinak (beleértve a Rajnát) árvizeit is az eseménynek tulajdonítják, csakúgy, mint az augusztusi fagyot. A légkörbe kerülő vulkáni hamu hatására Magyarországon barna hó esett. Olaszország északi és észak-középső régiója is hasonlót tapasztalt, egész évben vörös hó esett.

A hatások széles körben elterjedtek, és a télnél tovább tartottak. Svájc nyugati részén 1816 és 1817 nyara olyan hideg volt, hogy jégtorlasz alakult ki a Giétro-gleccser egyik nyelve alatt, a Val de Bagnesben. Annak ellenére, hogy Ignaz Venetz mérnök igyekezett lecsapolni a növekvő tavat, a jéggát 1818 júniusában katasztrofálisan összeomlott, 40 ember halálát okozva.

1816 tavaszán és nyarán tartós „száraz köd” volt megfigyelhető az Egyesült Államok keleti részének egyes részein. A köd kivörösítette és tompította a napfényt, úgy, hogy szabad szemmel is láthatóak voltak a napfoltok. Sem szél, sem csapadék nem oszlatta el a „ködöt”. „Sztratoszférikus szulfát aeroszol fátyolként” jellemezték.

Az időjárás önmagában nem okozott nehézséget azoknak, akik hozzászoktak a hosszú télhez. Az időjárás hatása nehézségeket okozott viszont a termésre, így az élelmiszer- és tűzifaellátásra. A következmények leginkább a magasabban fekvő területeken voltak érezhetőek, ahol már jó években is nehéz volt a gazdálkodás. 1816 májusában a fagy elpusztította a legtöbb termést Massachusetts, New Hampshire és Vermont magasabban fekvő részein, valamint New York állam felső részén. Június 6-án hó esett Albanyban (New York állam) és Dennysville-ben, Maine államban. A New Jersey állambeli Cape May-ben június végén öt egymást követő éjszaka fagyot jelentettek, amely kiterjedt károkat okozott a termésben. New England is jelentős következményeket tapasztalt a Tambora kitörése miatt. Bár a gyümölcsök és zöldségek megmaradtak, a kukorica olyan rosszul érett, hogy legfeljebb egynegyede volt felhasználható élelmiszerként. A penészes és éretlen termés még állati takarmányozásra sem volt alkalmas. Az Új-Angliában, Kanadában és Európa egyes részein bekövetkezett terméskiesések miatt számos alapvető élelmiszer ára is meredeken emelkedett. Kanadában Quebecben elfogyott a kenyér és a tej, az újskóciaiak pedig azon kapták magukat, hogy táplálékként takarmánynövényeket főznek.

Sokan kommentálták a jelenséget. Sarah Snell Bryant, a Massachusetts állambeli Cummingtonból, ezt írta naplójába: "Az időjárás visszafelé megy."

Nicholas Bennet 1816 májusában azt írta a New Lebanon (New York állam) melletti Shaker egyháznál, hogy „minden megfagyott”, a dombok pedig „kietlenek, mint a tél”. Májusban szinte minden nap fagypont alá süllyedt a hőmérséklet. Június 9-én megfagyott a talaj. Június 12-én a Shakereknek újra kellett vetniük a hideg által tönkretett növényeket. Július 7-én olyan hideg volt, hogy minden megállt a növekedésben. A Berkshire-hegységben augusztus 23-án ismét fagy volt, akárcsak az USA északkeleti felső részének nagy részén.

Egy massachusettsi történész így foglalta össze a katasztrófát:

„Súlyos fagyok minden hónapban előfordultak; Június 7-én és 8-án leesett a hó, és olyan hideg volt, hogy levágták a termést, még a gyökerek is megfagytak... Kora ősszel, amikor a kukorica tejes-érési állapotában volt, olyan alaposan megfagyott, hogy be sem ért, és alig érte meg a betakarítás. Kevés volt a kenyér, az árak magasak voltak, a szegényebb rétegek pedig gyakran szűkösen éltek. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a nagynyugat magtárait akkor még nem nyitotta meg előttünk a vasúti közlekedés, és az emberek kénytelenek voltak saját erőforrásaikra vagy a közvetlen környezetükben élő többi emberre támaszkodni.”

Júliusban és augusztusban befagyott tavak és folyók jege volt megfigyelhető délen egészen Pennsylvania északnyugati részéig. Augusztus 20-án és 21-én fagyot jelentettek délen egészen Virginiáig. Gyakoriak voltak a gyors, drámai hőmérséklet-ingadozások, a hőmérséklet néha a normál vagy a normális feletti nyári hőmérsékletről, akár 35 °C-ról is órákon belül visszaállt fagyközeli hőmérsékletre. Thomas Jefferson, aki visszavonult az elnöki poszttól és Monticelloban gazdálkodott, terméskiesést szenvedett el, ami miatt még inkább eladósodott. Szeptember 13-án egy virginiai újság arról számolt be, hogy a kukoricatermésben feles-kétharmados hiány lesz, és panaszkodott, hogy „a hideg és a szárazság lemetszette a remény bimbóit”. Egy norfolki, virginiai újság a következőkről számolt be:

„Most július közepe van, és még nem volt meg az, amit rendesen nyárnak lehetne nevezni. A keleti szelek már közel három hónapja uralkodtak... a nap ezalatt általában elhomályosodott, és az eget felhők borították; a levegő nyirkos és kellemetlen volt, és gyakran annyira hűvös, hogy a kandalló környéke kívánatos menedékké vált.”

A regionális gazdálkodóknak sikerült bizonyos terményeket beérlelni, de a kukorica és más gabona ára drámaian emelkedett. A zab ára például az 1815-ös kosarankénti 12 ¢-ről (3,40 USD/m3) (ma 1,78 USD-nak felel meg) 1816-ban kosarankénti 92¢-re (26 USD/m3) emelkedett (ma 14,69 USD). A terméskieséseket súlyosbította a nem megfelelő szállítási hálózat: kevés út vagy hajózható belföldi vízi út és a vasút hiánya miatt drága volt az élelmiszert importálni.

Magyarországhoz és Olaszországhoz hasonlóan Marylandben is barna, kékes és sárga havazás volt tapasztalható áprilisban és májusban a légkörben lévő vulkáni hamu miatt.

A légkörben magas vulkáni törmelékanyag-szint miatt a kitörés után pár évig köd lógott az égen, valamint gazdag vörös árnyalatokat figyeltek meg a naplementékben (ez a vulkánkitörések után gyakori). A történés előtti és utáni évek festményei megerősítik, hogy ezek a feltűnő vörösek nem voltak jelen a Tambora-vulkán kitörése előtt. Hasonlóképpen, az utána készült festmények hangulatosabb, sötétebb jeleneteket ábrázolnak, még a nap és a hold fényének színében is. A témák a reményteli és könnyed délutánoktól a vallás, az ipar és a kétségbeesés irányába tolódtak el. Ebben az időszakban sok festményt a romantikus festészeti stílus ihletett, ezért nagyon hatásosak voltak a festett jelenetek, így a tájképek hatékony "pillanatképeket" alkottak a kitörés előtti és utáni évekről. Caspar David Friedrich Tájkép szivárvánnyal (1810) és Két ember a tengernél (1817) című darabjai jól példázzák ezt a hangulatváltást.

Egy 2007-es tanulmány, amely 1500 és 1900 között, a figyelemre méltó vulkáni események idején készült festményeket elemezte, összefüggést talált a festményekhez felhasznált vörös mennyisége és a vulkáni tevékenység között. A légkör magas törmelékanyag-szintje szokatlanul látványos naplementékhez vezetett ebben az időszakban, ezt J. M. W. Turner festményei is megörökítik. Ez okozhatta a festményein uralkodó sárga árnyalatot, mint például a Chichester-csatorna, 1828 körül. Hasonló jelenségeket figyeltek meg a Krakatau 1883-as kitörése után, valamint az Egyesült Államok nyugati partján a Fülöp-szigeteki Pinatubo-hegy 1991-es kitörését követően.

A lovak etetéséhez szükséges zab hiánya inspirálhatta Karl Drais német feltalálót a ló nélküli szállítás új módjainak kutatására, ami a kétkerekű futógép, draizin vagy a velocipéd feltalálásához vezetett. Ez volt a modern kerékpár őse, és egy lépés a gépesített személyszállítás felé.

Zee Praise írása

Mindannyian hallottunk már a Steampunkról és a Cyberpunkról. Ikonikus stílusaik és merész képeik mindig is megkülönböztették azokat, akik úgy döntöttek, hogy elkülönülnek a status quotól. Tény, hogy a Cyberpunk a valaha volt egyik legnépszerűbb szubkultúrává vált az olyan kasszasiker filmek megjelenésével, mint a Szárnyas fejvadász 2049 és a közelmúltban a Cyberpunk 2077 kasszasiker videojátékkal. Mindkét (Steampunk és Cyberpunk) mozgalom az 1980-as években került előtérbe, és jelenlétük a mai napig érezhető. Az új évezredben azonban itt az ideje egy új szubkultúra megjelenésének: a Solarpunknak.

Mint minden punk kultúra, a Solarpunk is az intézménykritika szellemében született. A mozgalom középpontjában a környezet és a fenntarthatóság áll. Elnevezése szó szerint a napenergiában rejlő lehetőségekből ered, mint megújuló és fenntartható energiaforrás. A napenergia a megújuló energia legszélesebb körben használt formája lett, és egy új világ optimizmusa, ahol harmóniában élünk a természettel, ahelyett, hogy pusztítanánk azt, ez vezérli mindazt, amiről a Solarpunk valójában szól. A végzet és a komorság helyett a mozgalom egy utópisztikus társadalom elképzelését választja. A mindennapi hírekben látható borzalmak ellenére a Solarpunkok úgy döntenek, hogy hisznek a reményben, egy mindenki jobb jövője reményében.

A Solarpunk.net azt írja: „Ki vagyunk éhezve a jövőről alkotott víziókra, amelyek fenntartanak bennünket, és reményt adnak nekünk, az életről alkotott elképzelésekre a tegnap rozsdás krómjain túl vagy a rémálmok birodalmain túl, ahol sugárbeteg emberek más sugárbetegek húsát eszik.”

Ennek a mozgalomnak a fő étosza tehát abban rejlik, hogy megoldásokat találjunk a következetes és fenntartható fejlődés eléréséhez, szemben azzal, hogy félelmetes képeket festünk a jövőről, amelyet örökölhetünk. Az, hogy a Solarpunk hogyan remél megoldásokat egy egészségesebb bolygóért, eltér a mai életviteltől – de talán nem úgy, ahogyan gondolnád. Ahelyett, hogy a jövő lehetséges végzetéhez és sötétségéhez ragadna – ami csak terméketlen pánikhoz vezet – a Solarpunk egyértelműen a megoldásokra helyezi a hangsúlyt. Amint azt New Yorkban láttuk, egy órát átprogramoztak, hogy visszaszámlálja azt az időt, amíg a klímaváltozás hatásai elérik azt a pontot, ahonnan az emberiség már nem térhet vissza. Ez ugyan nem vezetett közvetlen változáshoz, de a címlapokra került. Megvalósítása felzúdulást váltott ki az elkerülhetetlen ilyen nyilvánvaló megjelenítésének szükségessége mellett és ellene. De talán itt az összes befektetett energia hatást váltott ki, és változást idézhetett elő, ami a környezettudatos fejlődésre irányul.

A Solarpunk olyan közösséget hozott létre, amely az összes negatív energiát egy jobb világot szolgáló megoldásokba kívánja pozitívként átirányítani. Ez a gyönyörű, új, fenntartható és egalitárius világkép a Solarpunkban mindenben tükröződik, a ruháktól az építészeten és a zenén át a politikáig, a technológiáig és a közösségekig.

Kérdezz meg mindenkit, aki ismeri a punk kultúrát, és azt fogják mondani, hogy annak meghatározó vonása mindig a jellegzetes képalkotás. Ahol az ideológia elveszhet az internetes közösség állandó nyüzsgésében, ott az esztétika segít vonzani és lekötni a tömegek figyelmét. Vitathatatlan, hogy a látvány soha nem volt fontosabb, mint manapság, mivel a figyelmünk egyre rövidül, ahogy a technológia felgyorsul.

Ha valaki a Cyberpunkra gondol, egy disztópikus betondzsungel, sötét és sivár színezet jut eszébe, míg a steampunk a viktoriánus stílusokról és a mechanikus gépezeteiről híres. Tehát akkor miből áll a Solarpunk esztétika? Nos, képzeljünk el egy zöld jövőt, ahol a növények szabadon nőnek, együtt élnek az emberi építészettel, természetes színekkel és ólomüveg ablakokkal. Ez egy olyan társadalom, amely nem azt próbálja lerombolni, amit már felépítettünk, hanem beépíti a fenntarthatóságot a már meglévő világba.

A Solarpunk esztétikáját vizuálisan erősen befolyásolja a szecesszió. A szecesszió olyan művészeti forma, amelyet az organikus és kanyargós vonalak alkalmazása jellemez. Az volt a célja, hogy elszakadjon a történelmi utánzástól, és ezáltal új stílust alkosson. Ugyanígy a Solarpunk megpróbál elszakadni a népszerű disztópikus témáktól, amelyek az elmúlt évszázad punkkultúráját befolyásolták. Míg a Solarpunk a szecessziós stílusban nem riad vissza a színektől, a tompa tónusok felé sodródik. Az ihlet a természet színeiből származik, ahogy már gondolhattad. Így a földes tónusok és a lágy színek körvonalazzák a Solarpunk látványvilágának esztétikáját. Az építészettől a divatig a színvilág a gyengéd árnyalatok felé tart, amelyek együtt működnek a természetes környezettel.

Amikor a Solarpunk esztétikát tükröző képeket nézegeted, nem ismeretlen az egyensúly és a nyugalom érzése. Mi mást várnál el egy optimizmusra épülő mozgalomtól? A képek egy olyan világot közvetítenek, ami „lehetne” – vagyis ha a természettel együtt dolgoznánk ahelyett, hogy kihasználnánk.

Ó, a divat. A cyberpunk hosszú kabátokkal és fényes fekete bőrrel rendelkezett, míg a steampunk a mellények és a látható fogaskerekek és csavarok szinonimájává vált. A punk mozgalomnak a divatja az, ami kiemeli az ötletek tengeréből. Bár a múltbeli mozgalmak ideológiája már nem olyan általános, divatjuk tovább él a popkultúrában, és továbbra is befolyásolja a lakosság stílusait.

Organikus és szabad életet hirdető üzenetéhez híven a Solarpunk a kényelmet és a funkcionális stílust igyekszik beépíteni divatesztétikájába. Bár a könnyű és bő szabású ruhadarabok alkotják a Solarpunk divat imázsát, a fő szempont a felelős forrásokból történő beszerzés. Javasolja a cikkek javítását és újrafelhasználását az állandó kidobás és csere ciklusai helyett.

Mi a legegyszerűbb módja annak, hogy valaki részt vegyen a Solarpunk divatban? A takarékosság. Ez egy egyszerű, olcsó módja annak, hogy bárki beépítse a Solarpunk divatot az életébe. Az ötlet egyszerű: gondolj ruháid fenntarthatóságára, mielőtt vásárolnál!

Lehet, hogy a fast fashion trendi, de ha bekukucskálunk a divatos függönyök mögé, akkor csontvázak egész seregét találjuk a szekrényben. Az emberek és a természet féktelen kizsákmányolása a statisztikai görbék érdekében nemcsak helytelen, de fenntarthatatlan is. Az előállítási költségek ma alacsonynak tűnnek, mert senki sem figyel arra, hogy mennyibe fog a jövőben kerülni az éghajlatváltozás elleni küzdelem – ha egyáltalán felvehetjük vele a harcot.

Ez minden, ami ellen a Solarpunk kiáll. A divat lehet kifejező, mégis fenntartható. Bár a Solarpunk divat a természet színeit tükröző, inkább földes vagy virágos tónusokkal társult, alapvető üzenete a fenntarthatóságban rejlik. Nem korlátozza semmilyen meghatározott szabály; stílusérzékedben továbbra is kifejező tudsz lenni, amennyiben figyelembe veszed annak költségeit.

A modern építkezésekkel kapcsolatban felmerülő egyik fő konfliktus a kortárs építészet kontra természet vita. Jelenleg a civilizáció a környezet rovására létezik. Az erdőrezervátumokat felszámolják, hogy helyet adjanak a felhőkarcolóknak, amelyek most uralják a nagyvárosok látképét. Olyannyira, hogy a „betondzsungel” kifejezés még szó szerintibb jelentést kapott.

Ez a konfliktus azonban nem szerepel a Solarpunk utópikus víziójában. Ehelyett a Solarpunk építészet arra törekszik, hogy a természetet beépítsük meglévő struktúráinkba. Ennek a mozgalomnak nem az a célja, hogy lerombolja a felhőkarcolók falait, és visszatérjen az extrém munkával és szerény élettel teli napokhoz, hanem inkább a modern építészet azon művészetére összpontosít, amely szimbiotikusan együttműködik a természettel.

Ennek egyik legegyszerűbb módja az, ha a lakástulajdonosok napelemeket szerelnek fel a háztetőikre. Akár vitatkozhatnánk is, hogy a felhőkarcolók a legalkalmasabb építészeti formák ehhez a kezdeményezéshez, tekintve, hogy nagy mennyiségű napsugárzásnak vannak kitéve. Ráadásul egy ilyen nagy épület sok energiát fogyaszt, ami fenntartható forrásból származhatna és kellene származnia.

Nos, mi van akkor, ha a napelemek jelenleg egy kicsit sok pénzbe kerülnek? Ne aggódj, a Solarpunk egy nagy közösség, ahol az élet minden területéről érkező emberek találnak helyet. Nem meglepő módon a természeti motívumok szerepet játszanak a Solarpunk építészetben. Akár függőkerteket vagy természeti ihletésű építményeket is építhetsz magadnak, ahogyan az utóbbi időben sok épület elkezdte ezt tenni. A zöldet és a szürkét nem kell különválasztani. Például a szingapúri Gardens by the Bay és a vietnami Golden Bridge egyaránt a Solarpunk víziót mutatják be.

A szürke árnyalatai által uralt világban a Solarpunk újragondolja a jövőt, ahol a színek és az építészet ötvöződik, hogy egyensúlyban legyenek a természettel. Mivel a szecesszió az inspiráció, az üveg és a fém a merész és kidolgozott építészet kialakításához szükséges anyagok. Gondolj az ólomüveg ablakokra, amelyek közvetlen napfényt engednek be, hogy gyönyörű színekkel világítsák meg a belső tereket. Az ember keze által még szebbé tett természet, amit a Solarpunk vizualizál a jövő leírására.

Amikor a rendszerkritikára gondolunk, könnyen úgy gondoljuk, hogy a technológia eredendően gonosz vagy káros a környezetre. Mégis, ha ez egy jövőbeli utópia, amely után megyünk, akkor helyet kell hagyni a technológiának. A Solarpunk elképzelése a megújuló energiára való átállásról nem valósulhat meg korunk technológiai fejlődése nélkül. És ahogy a technológia folyamatosan fejlődik, az emberiség több módot is képes lesz elképzelni az energia hasznosítására.

A modernizáció nem ellenség a Solarpunk kultúrában. Megértjük, hogy az egyik nem létezhet a másik nélkül. A Solarpunk mottója, hogy „csinálni” a „figyelés” helyett, szorgalmazza és támogatja a technológia hatékony használatát, hogy biztosítsa a fenntartható forrásokból történő beszerzést.

Tehát vessünk egy pillantást arra, hogy a technológia hogyan van összhangban azzal, amit a Solarpunk elképzel számunkra. A napelemes hálózatok, a szélturbinák, a vízenergia és más megújuló energia csak néhány. Mivel Norvégia energiájának 98%-át megújuló forrásokból állítja elő, és a megújuló energia a németországi villamosenergia-termelésben felülmúlja a hagyományos energiaforrásokat, a Solarpunk ideológia nem radikális és távoli. Valójában ezek az országok megmutatják nekünk, hogy a jövőkép elérhető, ha úgy döntünk, hogy követjük azt.

Mikroléptékben a technológia a modern társadalom egyik legpazarlóbb aspektusává vált. Az okoskütyük és kézitelefonok használatának és gyártásának növekedését alig két évtizeddel ezelőtt nem lehetett megjósolni. Az ellenőrizetlen kapitalizmus éles versenyhez vezetett a vállalatok között a következő nagy dobás előállítása érdekében. A termékek kiadása és cseréje soha nem látott ütemben történik. A mindennapi cikkeket már nem úgy készítik el, hogy hosszú élettartamúak legyenek, így a fogyasztók arra kényszerülnek, hogy folyamatosan újat vásároljanak, miközben a vállalatok az eredményüket hajszolják. Ez az egyik oka annak, hogy a Solarpunk nagy részben antikapitalista álláspontot képvisel.

Ha le akarjuk győzni ezt az új fogyasztói szemléletet, és meg akarjuk menteni a jövőnket, a világnak némi tudatos vásárlást kell gyakorolnia. Sőt, a vállalatoknak el kell kezdeniük olyan termékeket gyártani, amelyek hosszabb ideig tartanak, és etikus forrásból származnak. A technológia a jövőnk szerves részét képezi, és a Solarpunk nem akarja, hogy feladjuk az okostelefonunkat. A rendelkezésünkre álló technológiával meghozott döntések jelentik azt a fajta utópiát, amelyet a Solarpunk elképzel – nem pedig egy iPhone a kukában.

Ez az írás nem lenne teljes politikai rovat nélkül, igaz? Mint minden punk mozgalom esetében, a politikai gondolkodás is szerepet játszik a Solarpunk jövőképének biztosításában. Lehet, hogy az elképzelt jövő napsütötte és derűs, de ahhoz, hogy elérjük, radikális előrelépésre van szükség. Vitathatatlan, hogy göröngyös az út az utópisztikus jövő felé.

A jelenlegi politikai légkörben nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Solarpunk ideológia erősen hajlik a baloldali meggyőződésekre. Hol máshol találna olyan közösséget, amely aktívan szembehelyezkedik a fasizmussal és a kapitalista kultúrával, miközben az egyenlőségért folytatott harcot hangsúlyozza? Trump Amerikájában a Solarpunk határozottan lépett fel fasiszta kiszólásai ellen. Ez egy olyan mozgalom, amely hisz a politikában való aktív részvételben. A Solarpunkok különféle taktikákat alkalmaznak, beleértve, de nem kizárólagosan a szavazást és a demonstrációt.

A Solarpunk ugyan nem szorgalmazza az erőszak alkalmazását, de nem zárkózik el tőle, ha önvédelemből és szélsőséges szándékú ellenségek ellen van rá szükség. A környezeti igazságosság elérése érdekében tett agresszívebb cselekvések gondolata kezd teret nyerni. A közelmúlt politikai mozgalmai bebizonyították, hogy bár a békés tiltakozások segítenek, néha keményebb intézkedésekre van szükség a jobb jövő érdekében. Az olajtermelőket és fakitermelő társaságokat továbbra is kiszolgáló kormányokkal szembeni frusztráció miatt a környezetvédők készen állnak arra, hogy agresszívebb megközelítést alkalmazzanak egy olyan rendszer előmozdítása érdekében, amely mindannyiunkat megmenthet.

Más punk közösségekhez képest, amelyek inkább kitalált narratívákat választanak – mint például a Cyberpunk, a Steampunk és különösen a Dreampunk – a Solarpunk közösség a valóság oldalára lépett. Ebben szerepet játszott a klímaváltozás nagyon is valósan fenyegető veszélye. Egy 2008-as blogbejegyzés fogalmazta meg a legjobban: „A fő különbség a Solarpunk és a steampunk között az, hogy a Solarpunk ideáknak és a Solarpunk technológiáknak nem kell képzeletbelinek maradniuk…”

A solarpunk az ellenállás jele. Létezik, mert a jelenlegi politikai berendezkedés nem tudott kezelni egy nagyon is valós fenyegetést az emberiség ellen. Ami azonban még különlegesebbé teszi a solarpunk ellenállást, az az, ahogyan befolyásolta a hagyományos tiltakozásokat. Ha a legtöbb kérdésben az embereknek nincs is hatalmuk a kívánt jövő alakítására, a Solarpunkban az ellenállás egyszerű, sőt kezelhető módokon jelentkezhet. A Solarpunk lehetővé teszi a fejlődést az ellenálláson belül, attól kezdve, hogy nem hajlandó részt venni a rövid eltarthatósági idejű azonnali vásárlás kapitalista kultúrájában, egészen a meglévő infrastruktúrák kreatív módon történő újrahasznosításáig. Bár a nagyobb erők nagyobb hatást gyakorolhatnak a mozgalom jövőképére, az emberek mind a maguk értelmes módján járulhatnak hozzá.

Bár a Solarpunknak nincs meghatározott vagy körvonalazott zenei műfaja, néhány művész az ideológiáját vette alapul. Tonzi, egy kanadai performanszművésznő Solarpunk Falut akar létrehozni. Van egy 3 éves zenei terve a falu szolarizálására. Van egy Sieudiver nevű banda is, amely kiadott egy számot „Solarpunk City” címmel.

A Solarpunkhoz ugyan nem kötődik konkrét zenei műfaj, de a leírása szokás szerint az, hogy természethangokat és felvett hangokat használnak – egy csipetnyi technóval. A zene inkább a hangszeres és megnyugtató dallamok felé hajlik. Az ambient természeti hangminták a techno ütemek aláfestésével egyesítik a Solarpunk mindkét aspektusát. A természet és a technológia együttműködik, hogy valami újat és szépet hozzanak létre.

A Solarpunk közösség egy kreatív csapat, akik olyan lejátszási listákat állítottak össze a mozgalmukat reprezentáló hangokból, amelyek több platformon is megtalálhatók, például a YouTube-on és a Spotify-on. A Solarpunk hangzás nyugodt trance zenének mondható. A lágy ütemek egy nyugtató dallammal a tetején megkönnyítik a zene hallgatását bármilyen feladat elvégzése közben. Szó szerint a tökéletes háttér lejátszási lista, miközben harcolsz a rendszerrel és megmented a bolygót.

A legtöbb punk mozgalom maradandó nyomokat hagyott a popkultúrában. Korát megelőzve a Szárnyas fejvadászt a leghatásosabb cyberpunk filmnek tartják. Másrészt, az Abraham Lincoln, a vámpírvadász, már nem úgy hangzik, mint az egyik legjobban értékelt Steampunk film. Ezenkívül a '60-as évek klasszikus sorozata, a Wild Wild West a Steampunk úttörő példája volt a filmekben/TV-ben (bár valószínűleg az a legjobb, ha elfelejtjük a szörnyű 1999-es filmadaptációt, amelyben Will Smith volt a főszereplő).

A solarpunk még mindig új, ezért lehet, hogy csak sokkal később fogjuk észrevehető hatását látni. Bár a popkultúrában nem történt közvetlen utalás a solarpunkra, születtek filmek, amikben szemmel látható az ideológiája.

Az utóbbi idők leghíresebb példája a Marvel egyik legünnepeltebb kiadása, a Fekete Párduc. Wakanda nemzetének ábrázolása van talán a legközelebb ahhoz, hogy hogyan nézne ki egy Solarpunk utópia. Amikor a filmet bemutatták, sok vita zajlott az általa ábrázolt utópisztikus világ körül. Az emberek tisztelték egymást és értékelték a természetet, amely olyan harmóniát teremtett, amelyet ma nem látunk. Nyilvánvalóan szöges ellentétben áll ez modern városainkkal. A Solarpunk közösség üdvözölte a filmet, amiért bemutatta, hogyan nézne ki a jövő, ha előrelépés történne ahelyett, hogy csak beszélnének róla. A hagyományos életmód a leginnovatívabb technológiai fejlődés mellett létezett. Nem meglepő, hogy a Fekete Párducnak több közösségben is sikerült elterjednie. Wakanda egy olyan várost mutat be, ahol a technológiai fejlődés minden eddigit felülmúlhat környezetünk vagy az emberiség tönkretétele nélkül.

Másrészt, ha szereted az animációs filmeket, semmi sem illik jobban a Solarpunk esztétikához, mint a Studio Ghibli filmek. Az ember és a természet harmóniája köré összpontosuló történetek a legidillibb háttérben játszódnak, így ezek a filmek segíthetnek megérteni a Solarpunk körüli eszmecserét. Az igaz történetek és az irodalom által ihletett filmek erős üzenetekkel bírnak, amelyeket finoman mutatnak meg, és amelyeket bármely közönség könnyen megemészt. Ez egy olyan stúdió, amelynek sikerült életleckéket beillesztenie egy gondosan összeválogatott, varázslatos látványvilágba csomagolt történetbe. A Studio Ghibli filmek színei élénkek és lágyak. Sőt, ezek a történetek szinte mindig egy jó és megnyugtató befejezéssel zárulnak, ami a Solarpunk közösség barátságos és utópikus vízióját tükrözi. Ezek közül a filmek közül azok, amelyek igazán kiemelkednek és képviselik a Solarpunk világképét, a Laputa – Az égi palota és a Nauszika – A szél harcosai.

A Solarpunk tartalmak talán leggazdagabb forrása az irodalomban található, amely mindig is következetesen kitágította az összes punk mozgalom határait. Mint minden korábbi mozgalomnál, a Solarpunk témákat és univerzumot is főleg a fikción keresztül fedezhetjük fel. A fantáziának végtelen lehetőséget adó műfaj az a platform, amely új és innovatív ötleteket szül. Az irodalom gazdag természeténél fogva számos punk anyag forrása. Az irodalom révén az olvasók a Solarpunk képzeletet megosztották, és az értelmezésekből létrejött a mozgalmat ma meghatározó nézetek halmaza.

A solarpunk irodalom a steampunk és a cyberpunk disztópikus mozgalmai közepette született. Optimista kilátásai miatt végül saját entitásba ágazott el. Ezzel összhangban egy félig utópikus jövőt kutat fel olyan fantasztikus elemekkel, amelyek felnagyítják azokat a pozitívabb eredményeket, amelyek lehetővé teszik eszményeinek virágzását. A Solarpunk birodalmán belül ez természetesen magában foglalja a technológia és a természet teljes integrációját. Például a napelemes légi közlekedés, amely teljes egészében biológiailag lebomló anyagokból készül. Ezek az ötletek furcsának és lehetetlennek tűnhetnek, de a fikcióban semmi sem lehetetlen. A Solarpunk szereti a valóságot, de hibáztathatjuk-e őt, hogy belemerül a fikcióba, amikor a jövő ilyen kilátástalannak tűnik?

A Solarpunk irodalom legnépszerűbb példái közé tartozik Alaya Dawn Johnson Nyárhercege, valamint Poul Anderson Majd ​ha az Orion fölszáll c. műve. Ezek a történetek az ember, a természet és a technológia kapcsolatát tárják fel. Bár különböző évtizedekben íródtak, ezek a könyvek ma talán aktuálisabbak, mint akkoriban.

A Solarpunk érdekes és újszerű megközelítést kínál az ebben az évszázadban felmerülő problémákra. A Solarpunk szépsége a nem-korlátozó és változatos esztétikában rejlik. Ennek a mozgalomnak minden része egy fényes és barátságos jövő elérését célozza meg mindenki számára. A divattól a zenéig, ha az alapértékeket követi, bárki részese lehet ennek a pozitív mozgalomnak. Adam Flynn, az Arizona Állami Egyetem egyik weboldalának munkatársa ezt írja: „Solarpunkok vagyunk, mert más lehetőségeink csak az elfojtás vagy a kétségbeesés lennének.” A Solarpunk lendülete optimizmussal tekint a jövőbe, és az emberek a tudatosabb fogyasztás felé mozdulnak el. A választáshoz. A fenntarthatóbb életmód felé való elmozdulás választásához, a jelenlegi életmóddal szembeni ellenállás választásához és a változás választásához a jobb jövő érdekében. Az összes létező nyugtalanító téma mellett, amelyekkel nap mint nap bombáznak bennünket, a Solarpunk megnyugvást nyújt egy jobb jövő reményében.

A könyv alcíme (ami a könyvsorozat alcíme egyben): „Bevezetés a XXI. századhoz,” ami azt sugallja, hogy ebben az évszázadban a legfontosabb topikok egyikét a környezeti kérdések jelentik. A kötetben valahol a volt USA elnök, Barack Obama frappáns mondatát olvashatjuk: „mi vagyunk az első generáció, mely tényleg érzi a klímaváltozás hatásait, és az utolsó generáció, melynek hatalmában áll bármit is tenni ellene.”

A kiadványt remekül szerkesztették: a sok kép mellett különböző betűméretű bekezdéseket olvashatunk, annak megfelelően, mennyire átfogók, ill. mennyire részletekbe menők az információk, amiket tartalmaznak.

A könyvből mindent megtudhatunk, ami a földtudományokkal, az ipari forradalom történetével, környezeti politikával, technológiai témákkal kapcsolatban első nekifutásra befogadható lehet. Ha esetleg előfordul egy-két tárgykör, ami nem feltétlenül jelent újdonságot a számunkra, akkor is érdemes végigolvasni, hiszen a szerzők nagyszerűen keretbe foglalják a tudnivalókat.

Alice Bell, Szerk. Matthew Taylor: Megmenthetjük-e a Földet? - Bevezetés a XXI. századhoz; Scolar Kiadó, 2020.

2084-et írunk. Idős kutatók, tudósok, szakértők, politikai vezetők és humanitárius követek emlékeznek vissza a globális felmelegedés több évtizeddel korábbi kezdeteire, fordulópontjaira és következményeire. A velük készült fiktív interjúk révén bejárjuk az egész világot, hogy megtudjuk, mi történt az emberiséggel és az élővilággal a 21. században. Áradások, tengerszint-emelkedés, szárazságok és tüzek, politikai szélsőségek és migráció, fajok pusztulása... A könyv szerzője, James Powell bemutatja, milyen sors vár Földünkre és az emberiségre - ha nem teszünk ellene sürgősen.

James Powell geológus, geokémikus, klímakutató, több amerikai felsőoktatási intézmény (Oberlin College, Reed College, Franklin & Marshall College), a Franklin Institute és a Los Angeles-i Természettudományi Múzeum korábbi elnöke. 1987-ben kisbolygót neveztek el róla (9739 Powell).

Ha az olvasás élményét akarom értékelni a könyv esetében, akkor elmondhatom, hogy mérhetetlenül szomorú lesz az ember tőle. Vajon, ha az én generációm elél száz évig, akkor a mából egy sokkal szörnyűbb jövőbe csöppenhetünk? Nem is beszélve arról, hogy a ma születettek generációi nem fogják érteni, miért nem fogtuk vissza magunkat a pazarlásban, hiszen a 2020-as évek jelenti a fordulót, amíg még enyhíthető a globális felmelegedés. Ha valaki előre lapoz, van egy Kiút c. rész is a könyvben, ami reményt jelenthet a totális disztópiába való átmenetben. A megoldástól azonban nem vagyok maradéktalanul boldog.

Egy dologra jó a könyv: hogy elrettentsen minket, remélem, sikerül!

Nem kell betépve ülnünk egy kollégiumi szobában, hogy elképzeljük a derűsebb jövőt

Pat Riley írása

Nem lehet meglepetés, hogy science fiction mániákus vagyok. Figyelembe véve, hogy egyszerre vagyok grafikus és kriptovalutában is dolgozom, gyakorlatilag az életem megkövetelné, hogy tisztelegjek a Blade Runner 2049 neon által átitatott esztétikája előtt, titkos vonzalmamnak kéne lenni Ava-hoz az Ex Machinából, és nagyjából bármiért rajongnom illene, amit Neal Stephenson publikál.

Azonban egy néhai elméleti disztópia nyilvánvalóan a küszöbünkön van, civilizációnk pályájára jobban kellene most figyelnünk, mint valaha. Egyszerre csak a megakorporációk, az elnyomó rendszerek és a közelgő globális válságok már nem is tűnnek olyan távolinak.

Kedvenc tudományos fantasztikus műveink mára valósággá válnak, amelyek kihatnak mindennapi életünkre.

És itt tartunk, új valóságunk következményeivel birkózunk, amikor a képernyőinkre bámulunk és otthonainkban rekedünk, mint a Ready Player One szereplői.

A legutóbbi események kissé válaszút elé állítottak minket. Lehetőség áll előttünk, hogy ezen az úton haladjunk tovább, vagy ezt a válságot kijózanító kihívásként használjuk fel arra, hogy jövőnket egy igazságosabb, biztonságosabb és mindenki számára nagyobb jólléttel rendelkező világ felé fordítsuk. Saját történetünk hősei vagyunk jelenleg.

Világképünket és elképzelésünket arról, hogy mi lehetséges, nagyrészt az általunk fogyasztott média alakítja. Az vagy, amit eszel, végül is. És bár a hírekből tájékozódunk, a fantáziánk inspirál arra, hogy elképzeljük, mi lehetséges. A sci-fi mindig is feltette a nagy kérdéseket, miközben felkészített minket arra, ami a közeljövőben lehetségessé válhat.

Merre tartunk?

Milyen problémákat okozhatunk magunknak?

És várjunk... nem ígértünk repülő autókat?

Magával ragadó karakterek, feszültséggel teli cselekmények és filozófiai töprengések révén a szépirodalmat mindenekelőtt nagyszerű történetek elbeszélésére és a szórakoztatásra használjuk. De van egy másik cél, amely arra inspirálja a következő generációt, hogy mire képes az emberi elme, és megformálja jövőnket a jövő nemzedékeink számára.

Hány mérnök indult el, miután látta a Csillagok háborúját? Hány interfész-tervezőt inspirált a Különvélemény? Az iPad nagyon hasonlít a 2001: Űrodüsszeia táblagépére.

Lépj be a Solarpunk világába

A Solarpunk a spekulatív fikció, a művészet, a divat és az aktivizmus mozgalma, amely arra törekszik, hogy megválaszolja és megtestesítse azt a kérdést, hogy „hogyan néz ki a fenntartható civilizáció, és hogyan juthatunk el oda?” A solarpunk esztétikája egyesíti a praktikusat a gyönyörűvel, a jól megtervezettet a zölddel és a vaddal, a fényeset és a színeset a földdel és szilárdsággal. A Solarpunk lehet utópisztikus, csak-optimista, vagy foglalkozhat a jobb világ felé vezető küzdelmekkel – de soha nem disztópikus. Amint világunk szerencsétlen és zavaros, megoldásokra van szükség, nem pedig figyelmeztetésekre. Megoldások arra, hogy kényelmesen éljünk fosszilis tüzelőanyagok nélkül, egyenletesen kezeljük a szűkösséget és megosszuk a bőséget, kedvesebbek legyünk egymással és a közös bolygónkkal. Egyszerre jövőkép, elméleti provokáció és megvalósítható életmód.

Cyberpunk:

Solarpunk:

Nem produktív úgy tenni, mintha a dolgok varázsütésre a helyükre kerülnének, ha megfelelő hangulatunkkal bevonzzuk azokat.

A jövőképek

Vajon a jövőképünk ilyen elavultnak tűnik majd 10 év múlva?

Forrás: onezero.medium.com

Képek forrása: onezero.medium.com; YouTube

(Itt oktatási célból szerepelnek.)

Mire „R.U.R.” című darabját (ami a „Rossum Univerzális Robotjai” rövidítését jelenti) 1921-ben Prágában bemutatták, Karel Čapek jól ismert cseh értelmiségi volt. Sok kortársához hasonlóan őt is megdöbbentette a gépi és vegyi fegyverek által végzett vérengzés, amely az első világháborút a korábbi harcoktól megkülönböztette. Mélységesen szkeptikus volt a tudomány és a technika utópisztikus elképzeléseivel szemben is. "Az emberi agy terméke kicsúszott az emberi kéz irányítása alól" - mondta Čapek a darab premierjét követően a London Saturday Review-nak. „Ez a tudomány színjátéka.”

Ugyanebben az interjúban Čapek reflektált a darab egyik szereplőjének eredetére:

Így a robotnak életet adó „R.U.R.” kritika volt a gépesítésről és az emberiség elembertelenítésének módjairól. Maga a szó a cseh „robota”, vagyis kényszermunka szóból ered, amint azt a jobbágyok végezték. Szláv nyelvi gyökere, a „rab” jelentése „rabszolga”. A eredeti robot szó pontosabban határozza meg az androidokat, mivel azok nem fémből készültek és nem voltak mechanikusak.

A robotok, mint mechanikus rabszolgák és az emberi készítőik ellen potenciálisan lázadó pusztítók közötti ellentét visszhangozza Mary Shelley Frankensteinjét, és segít hangot adni a robotok későbbi nyugati jellemzésének, mint olyan rabszolgáknak, akik a sorsuk ellen feszülnek, készen állnak arra, hogy kitörjenek az irányítás alól. A kettősség visszhangzik az egész huszadik században: Terminator, HAL 9000, Blade Runner replikánsai.

A „R.U.R.” Helena karaktere szimpatikus, azt akarja, hogy a robotoknak szabadságuk legyen. Radius az a robot, amely megérti a saját helyzetét, és felháborodik készítőinek idiotizmusán, miután frusztrációit szobrok szétverésével tombolta ki.

Helena együttérzése megmenti a Radiust a zúzómalomtól, és később ő vezeti a robotforradalmat, amely kiszorítja az embereket a hatalomtól. Čapek nem túl finom abban, hogy a mesterséges emberek diadalát ábrázolja alkotóik felett:

A darabban az emberek még azelőtt pusztulásra voltak ítélve, mielőtt Radius vezette a lázadást. Amikor a gépesítés felülmúlja az alapvető emberi tulajdonságokat, az emberek elveszítik a reprodukció képességét. Ahogyan a robotok növekednek képességekben, vitalitásban és öntudatban, az emberek jobban hasonlítanak a gépeikre - az emberek és a robotok Čapek kritikája szerint lényegében egy és ugyanaz. Az értéket, az ipari termelékenység mértékét azok a robotok képviselik, amelyek képesek elvégezni „két és fél ember” munkáját. Egy ilyen verseny implicit módon kritizálja a közvetlenül az első világháború előtt kialakult hatékonysági mozgalmat, amely sok alapvető emberi tulajdonságot figyelmen kívül hagyott.

Az „R.U.R.” adóssága Shelley „Frankenstein”-je felé jelentős, bár a műveket szinte pontosan egy évszázad választja el egymástól. Mindkét esetben az emberek önhittséget mutatnak, és mesterséges életet akarnak létrehozni. (Emlékezzünk vissza, hogy Rodney Brooks, egy megbecsült robot specialista és az MIT Mesterséges Intelligencia Lab volt igazgatója még ma is „teremtményeinknek” nevezi a robotokat.) Akár az emberek rossz receptet találnak meg, mint a korábbi regényben, vagy okosabbá teszik a lényeket, mint az őket szült emberek, például Čapek darabja és utódai esetében, az emberek fizetik az árat azért, hogy Istent akarnak játszani. Mindkét műben az alkotó és a teremtmény hibás kapcsolata vezérli a cselekményt, és mindkét esetben a konfliktus vérontással végződik.

Ma már kevesen ismerik az „R.U.R.”-t .De annak idején a darab szenzáció volt, a kiadást követően azonnal több mint 30 nyelvre fordították le. Közel 100 év elteltével, eltekintve attól, hogy nyilvánvalóan támaszkodunk a darab terminológiájára és világnézetére, még mindig halljuk visszhangját. A szerző és a játék címe húsvéti tojásként jelenik meg olyan népszerű művekben, mint a Batman rajzfilmek, a Star Trek, a Dr. Who és a Futurama: A kultúránk robotjait ábrázoló emberek minden bizonnyal tisztában vannak a Čapek felé fennálló adósságukkal, még akkor is, ha a legtöbbünk nem. 

„Ég a házunk, közben mi ülünk az asztalnál és veszekszünk. Egyesek szerint nem is ég. Mások szerint nem teljesen biztos, ezért várjunk, amíg több bizonyítékunk lesz. Néhányan azt mondják, igenis ég, azonnal tennünk kell valamit. A füst egyre fojtogatóbb, a meleg elviselhetetlen: ki tudja, kijutunk-e élve? És akkor felpattan az asztaltól valaki: "tűz van!". Egyesek szerint ez botrány, hiszen még hátra van a desszert és a szivar, és nincs az az isten, hogy ők erről lemondjanak. A többiek hőbörögnek: miért pont ő beszél, hiszen az iskolában a helye, nem szaktekintélye a témának, és különben is, biztosan áll valaki a háta mögött. Néhányan viszont elkezdik kiabálni: "tűz van, ég a házunk!". Az emberiség önképe szerint az első két csoportba tartoznak a "normálisak", a harmadikba a "szélsőségesek". Törvényszerű hát, hogy egy "nem normális" kislány legyen a globális környezetvédelmi küzdelem vezéralakja” – olvasható a könyv fülszövegében. 

A könyv az egyik legnépszerűbb irodalmi műfajban íródott, ez egy családtörténet. Megmutatja Greta Thunberg rajongóinak, hogy mik voltak a fiatal közszereplő 2018-as Iskolasztrájkjának előzményei, és mit élt meg a család a két autista lánnyal, a túlhajszolt anyukával, és a sokszor tanácstalan apukával. A hang, ami megszólal a könyvben, Greta édesanyjának, Malena Ernmannak a hangja. Azon kevesek közé tartozik, akik az ökológiai és klímaválságot összekapcsolják az emberek magánéleti és a hétköznapok során megélt válságaival. Mert jelen kultúránkban mindennek „jobbnak, nagyobbnak, erősebbnek, gyorsabbnak” kell lennie, és sokan „kirepülnek a körhintából”, ami egyre gyorsabban forog. Én inkább nem is spoilerezném le a könyv fő pontjait, elég az hozzá, hogy rövid, helyenként egy oldalas fejezetekből („jelenetekből”) van összerakva, ami rendkívül megkönnyíti az olvasást, és rövid idő alatt befogadható az egész mű. 

Ég a házunk - Greta Thunberg, Svante Thunberg, Beata Ernman, Malena Ernman; Corvina Kiadó, 2019.