A Dzsál Máhál

By Józsi - szeptember 05, 2019

Dzsál Máhál, Dzsaipur, India 


Ennek az indiai palotának több mint a felét elárasztja a víz, azonban így még látványosabb benyomást kelt




A Man Sagar tó, egy 1596-ban készült víztározó, közepén helyezkedik el a Dzsál Máhál (vagy „Vízi Palota”), amely látszólag csupán egy szintes épület, azonban van további négy másik szintje, amik a víz alatt rejtőznek.




Jóllehet, a nevét úgy fordíthatjuk magyarra, mint „Vízi palota,” az épületet sosem szánták palotának, mint olyannak, hanem ehelyett vadász lak céljára alakították ki a helyi rádzsa számára. A 16. században súlyos szárazság ösztönözte a helyieket gát létrehozására, így hozták létre a tavat, amely elöntötte a lak alsóbb részeit.




A 18. század során, a vízbe zárt lakot renoválták, és a tó területét megnövelték. Mint a műemlék történetének nagy korszakában, a látogatók gondolákkal közlekedtek a tavon, hogy meglátogassák a történelmi palotát. A szerkezet tetejének sikerült megtartani a növényzetet, és a partról egészen úgy tűnik, mintha a kastély még mindig használatban lenne.




Ma a turisták nem mehetnek be az épületbe, habár tervek vannak folyamatban, hogy étteremmé alakítsák. Azoknak a látogatóknak, akik látni szeretnék az épületet, meg kell elégedniük a látvánnyal a partról, ami esténként még lenyűgözőbb, mikor az ősi Vízi Palotát kivilágítják, mintha titkos estélyt tartanának, ami éppenséggel elérhetetlen.





Forrás: atlasobscura.com
Képek forrása: atlasobscura.com
(Itt oktatási célból szerepelnek.)

  • Share:

You Might Also Like

0 Comments