„Térben levés” – Interjú Péter Ágnessel
Muladi Brigitta
„A képek mágikus ereje a síkszerűségükben rejlik, és a bennük lévő dialektikát, a rájuk jellemző ellentmondásosságot ennek a mágiának a fényében kell látnunk.” Flusserl
Péter Ágnes Munkácsy-díjas képzőművész, főiskolai docens szobrászi tevékenysége mellett aktív szervező, a Symposion Alapítvány és több társaság alapítója, az ECA (Európai Művészek Tanácsa) volt vezetőségi tagja, és évek óta művészetpedagógiával is foglalkozik. Második lakóhelyén, a Velencei-tónál kilenc éve szervez művésztelepet Nemzetközi Velencei-tavi Symposion címmel, amelynek nem titkolt célja a térség fejlesztése közös tervezésekkel, ötletekkel, mind a vizuális, mind a turisztikai vonzerő növelése felől. A Symposionon informatikusokkal, építészekkel, különböző egyetemek művészeti karainak mestereivel, a tájjal dolgozó diákjaikkal, installációkat, printeket, videókat készítő szobrászokkal, képzőművészekkel, írókkal, zeneszerzővel dolgoztak együtt. Az itt folytatott munka nemzetközi, szakmaközi, többgenerációs és egyetemközi. A Symposion résztvevői alkotásaikkal nyomást gyakorolnak a régió szervezőire azzal az üzenettel, hogy tekintsék továbbra is fontosnak a képzőművészeti programokat, az eredményeket. Legyen ez a gyönyörű rekreációs térség, kreációra alapozva, ALKOTÓ PART. Interjúnkat művészeti módszereiről, pedagógiai elképzeléseiről, gyakorlatáról a pécsi M21-ben rendezett (retrospektív) kiállításán készítettük.
Péter Ágnes: Egység 01
A munkáid nagy része az elmúlt években egy fő tematika köré rendeződtek, ami számodra a kör és az ellipszis viszonya, különbsége, a két geometriai alakzat filozófiai jelentése, szimbolikus tartalma. A művészettörténet korábban is szolgált már a kör és az ellipszis különbségének markáns felvetésével, amikor a barokk építészetben a reneszánsznak a kör és a centralitás mindenhatósága helyébe az ellipszis és a több nézőpontú ábrázolás lépett. Mit jelent neked az ellipszis?
Péter Ágnes: A kör akkor kör, ha középpontja pont szemben van előttünk… Akkor maga a fénylő nap. Az ellipszis lehet a kör levetülése is vagy egy pálya rajza, de kétfókuszú. A két fókuszpont között ott feszül egy vonal, A és B között létrejön egy potenciális, feszültséggel teli tér. A változás áttol egy másik síkra. Ebben a folyamatban óriási erő van. Amikor Angyalföldön egy református templom hatalmas terének az átépítésére, berendezésére kaptam felkérést, meg kellett találnom az értelmét a tér minden egyes pontjának. A térben lezajló belső folyamatot és a hierarchiát követve, az Úr asztala, ami általában kör alakú (az ég is kör) itt mégis ellipszis alakú lett, két fókuszponttal. Ez indított el bennem egy több évre szóló kérdés-sorozatot. Ha magamban kitágítom a teret, egyre tágabbra, figyelmemet nem kerülheti el, hogy a Föld körül keringő Hold pályája sem kör. Az egyik gyújtópontjában van a Föld, no de mi van a másikban? Az európai filozófia történetében csak egy igazság létezik, a „vagy, vagy” igazsága, a keletei filozófia ismeri az „is, is” igazságát. A külső és a belső világunk gazdagságát hogyan rendezzük össze működő rendszerré, vagyis „egy-ség” be. A valóságos fókusz és a virtuális párja közötti viszony hatalmas energiákat rejt…
Péter Ágnes: Utolsó kapu, részlet, 2010, vas, csiszolt acél, 35 x 50 x 100 cm
Ezek szerint ezt a művészeti kérdést teljesen a sajátodnak érzed. Hogyan definiálnád a módszeredet, amit a work-shopokon és pedagógusként alkalmazol?
P. Á.: Szobrászként nekem a tér, a térben levés, annak az érzékelése fontos. Ha foglalkozom valamivel, akkor maga a viszonyrendszer izgat, hol vagyok, hogy áll az épület, a város… tudatosan – a „benne levés” indítja meg bennem a gondolatokat. Mi az, ami ott van, és mi az, ami hiányzik… A következő nemzedéknek, generációnak, „a térben levéssel” lesznek feladatai – tudatosan, hogy erre hogyan látnak rá, hogyan harcolnak ők ebben a sokdimenziós térben. A számítógépes gyerekjátékok is erre edzenek. De azt látom, hogy az imaginárius és egyben valóságos térből nem merünk elmozdulni, félünk az ismeretlen terepen. Úgy viselkedünk, mintha csak egy-egy jól bevált sík és irány létezne. Miért is tanulnak a gyerekek művészetet – a művészet gyakorlása, egyúttal kihívás, életmód is – mert modellezi azt a helyzetet, hogy helyesen érzékelj valamit, indulj el egy ismeretlen úton – ismerd meg, ragadd meg, éljél vele, használd, változz – ők bátran, más utakon indulhatnak el, mint azok, akik ebből kimaradnak.
Hogyan kezded el velük a munkát? Lételméleti kérdéseket feszegetsz. Nem könnyű visszatérni a szokások, beidegződések rendszeréből a „fehér lap”-hoz.
P. Á.: A „fehér lap” is az egyik fókuszpont, a kivetítés helye: megint itt az ellipszis. Amikor elkezdek dolgozni egy csoporttal, az alapokat kell tisztázni. Mik a vizuális nyelv alapelemei? Honnan indul egy pont, és hova érkezik meg? Annak ugyanis nincs vége a papíron. Alakuljon ki a kapcsolat alkotó és néző között. Egy kép felületén mindennek helyi értéke van – írja Flusser A fotográfia filozófiájában. Máltán részt vettem egy konferencián, az Európai Művészek tanácsának voltam egy ideig vezetőségi tagja. Ott találkoztam Edward de Bono agykutatóval, (Máltán született) a laterális (párhuzamos) gondolkodásnak az atyja. Egy különleges érvelési technikát hozott létre, a kreativitás módszertanát, ami a Symposion-módszerre hasonlít. Abból indul ki, hogy A-ból B-be nem csak egy úton lehet eljutni, vagyis hogyan lehet valamit újat létrehozni. Bono úgy hívja ezt a módszert, hogy „hat színes kalap” – minden szín alatt a gondolkodásnak csak egyik módját lehet gyakorolni. Ha a fejünkön ott a kék, akkor a keretekkel, a folyamattal foglalkozunk, ha a fehér, akkor csak tényeket sorolunk fel, ha a sárga, csak az előnyöket tárgyaljuk, ha a piros, akkor csak az érzésekről beszélünk, ha fekete a kalap, akkor csak a nehézségeket vesszük sorba, kritizálhatunk – ezt az érvelést szoktuk magunktól csinálni, de ez csak visszafog, viszont ha a zöld van a fejünkön, akkor ötletelhetünk, jöhetnek a legképtelenebb javaslatok. A tervezéshez nem az kell, hogy azt csinálja az ember, amit megszokott, hanem hogy egy teljesen új nézőpontot lásson meg. Ha valamiért nem tudok A-ból B-be eljutni, akkor jön az újratervezés, és akkor egészen másképpen láthatom az addigi utamat. A gazdaságban sok pénzt nyernek a módszerével: már több tréningvezetőnél is láttam, hogy használják. A logika, tudjuk, csak visszafelé működik. A kreativitás iránya az új irány. Ha egy csoporttal dolgozom, fontos, hogy a megoldásra váró feladatban feltétlenül legyen nekem is valami új, így lesz a kutatás izgalma közös.
Péter Ágnes: Kék homok, Tér Idő Génjelek
Amikor alkotsz, te is alkalmazod azt, amit a diákjaidnak tanítasz? Tervezel és megvalósítasz, akkor is, ha nem konkrétan a tervezés a feladat, vagy az alkotás inkább automatikusan alakul?
P. Á.: A módszer nem ilyen egyszerű. A kiállítás elején lévő régebbi rajzaim, firkálások, erős és motorikus mozgással indítják el a belemerülés folyamatát. Az ösztönös és a tudatos lépések váltják egymást építő, romboló, újraépítő fordulatokkal addig, amíg a belső kép feléled…
Amit elmondtál eddig az egy megfontolt, átgondolt alkotóról tanúskodik. A formák a szobraidon azonban nagyfokú nyugtalanságot fejeznek ki, csipkézett, gyötört szélekkel, örvénylenek a fém vagy papír felületekre rajzolt formák. A fotók azok, amik letisztultak, nyugalmat fejeznek ki – ez tudatos, vagy a két médium így hat rád?
P. Á.: A szobrokban állandóan ütköztetem a tiszta, az éles, a fényes és a rozsdás anyagokat, a kemény és a lágy formákat, olyan ez, mint a természet maga. Az egyik acél mintázat pl. kifejezetten táj mintázatú. A fotókban is ott vannak ezek az feszültséggel teli elemek, van kontraszt a nád és a fénygyűrű között.
Péter Ágnes: Ellipszis 06
Péter Ágnes: Erőtér 1.
Péter Ágnes: Erőtér 2.
Péter Ágnes: Erőtér 3.
Péter Ágnes: Erőtér 4.
Mit jelentenek neked a felületek? A fémek nem egyszerűen csiszolva, vagy polírozva vannak, hanem rajzolt a felületük. Szobrász vagy, s mégis erős grafikai hatásokat érzékelünk, erősek a síkokon a terek.
P. Á.: Hagyományos, erős képzést kaptam. De mindennél jobban izgat maga a tér, kívül, belül, még az anyagon belül is. A krómacél lemezeket úgy csiszolom fel, hogy azok a megfelelően irányított fény hatására nagyon mély térrétegeket jeleníthessenek meg. Titokzatos világokat tartalmazó dobozokká válnak, időkapszulákká vagy konténerekké. A képzett, a virtuális térbe beleláthat a néző, mellette elhaladva egyre több réteget érzékel vagy lát meg. Vonzza a szemét a megnyíló terekben a mozgás, és érdekli a megfejtés játékos lehetősége. Távolabbról a sarokcsiszoló firkaszerű nyomát valóban rajzként érzékeljük, a rajzot végül térként. Mert időt és mozgást adunk hozzá akkor, amikor belemerülünk. A csiszolt firka pedig egy hihetetlenül gazdag, gyors és kifejező grafikai jel.
Van a kiállításodon egy falra szerelt installáció, amelyen ősi jelek sora jelenik meg. Mik ezek az általad a kultúrákon túli jelekként aposztrofált betűszerű formák feloldásai? Mit jelentenek?
P. Á.: Amikor a Tér Idő Génjelek című munkámat készítettem, az érzékelést és a mintákhoz való viszonyunkat kutattam. Képzeletünk néhány közös, ősi mintázat segítségével zajlik, miközben persze az agyunk rengeteg idegsejtet működtet. Ezek az agytörzsben levő központok, amelyek szinkronizálják az agykérget, minden egyes emberben kultúrafüggetlenül ott vannak, agyi hullámtevékenységeket generálnak, segítenek memórianyomokat rögzíteni. Ilyen mintázat például a pont, a vonal, az x, a spirál stb. Az ember ezeket a mintákat használja jelekként, ezekkel irányítja, segíti az életét, alakítja ki belső világát. A művészetre nevelés segíti a mintázatok gazdag tartalommal való gyakorlati feltöltését. Kiállításomon látható egy munka, egy fénypor- és homokinstalláció, ahol a gerjesztett fény, a milliónyi kis izzó fénypont is egy egyszerű, kereszt szerkezeten nyugszik.
Írtad, hogy az ötödik terem az út vége – a kiállítás termei ezek szerint valamiféle stációk, belső út állomásai?
P. Á: Igen, hiszen mindig folyamatban élünk. Az utóbbi kiállításaimat egy-egy témára szőttem (Fényedények, Vízlágyítás és most az Ellipszis terében). Ennek a bejárható (1000 négyzetméteres) területnek a témája valójában maga az érzékelés. De ha valaki csak a tárgyakat nézi, akkor csak a tárgyakat látja…
Tér-idő-génjelek
Fény jelek
Mit jelentenek neked a felületek? A fémek nem egyszerűen csiszolva, vagy polírozva vannak, hanem rajzolt a felületük. Szobrász vagy, s mégis erős grafikai hatásokat érzékelünk, erősek a síkokon a terek.
P. Á.: Hagyományos, erős képzést kaptam. De mindennél jobban izgat maga a tér, kívül, belül, még az anyagon belül is. A krómacél lemezeket úgy csiszolom fel, hogy azok a megfelelően irányított fény hatására nagyon mély térrétegeket jeleníthessenek meg. Titokzatos világokat tartalmazó dobozokká válnak, időkapszulákká vagy konténerekké. A képzett, a virtuális térbe beleláthat a néző, mellette elhaladva egyre több réteget érzékel vagy lát meg. Vonzza a szemét a megnyíló terekben a mozgás, és érdekli a megfejtés játékos lehetősége. Távolabbról a sarokcsiszoló firkaszerű nyomát valóban rajzként érzékeljük, a rajzot végül térként. Mert időt és mozgást adunk hozzá akkor, amikor belemerülünk. A csiszolt firka pedig egy hihetetlenül gazdag, gyors és kifejező grafikai jel.
Van a kiállításodon egy falra szerelt installáció, amelyen ősi jelek sora jelenik meg. Mik ezek az általad a kultúrákon túli jelekként aposztrofált betűszerű formák feloldásai? Mit jelentenek?
P. Á.: Amikor a Tér Idő Génjelek című munkámat készítettem, az érzékelést és a mintákhoz való viszonyunkat kutattam. Képzeletünk néhány közös, ősi mintázat segítségével zajlik, miközben persze az agyunk rengeteg idegsejtet működtet. Ezek az agytörzsben levő központok, amelyek szinkronizálják az agykérget, minden egyes emberben kultúrafüggetlenül ott vannak, agyi hullámtevékenységeket generálnak, segítenek memórianyomokat rögzíteni. Ilyen mintázat például a pont, a vonal, az x, a spirál stb. Az ember ezeket a mintákat használja jelekként, ezekkel irányítja, segíti az életét, alakítja ki belső világát. A művészetre nevelés segíti a mintázatok gazdag tartalommal való gyakorlati feltöltését. Kiállításomon látható egy munka, egy fénypor- és homokinstalláció, ahol a gerjesztett fény, a milliónyi kis izzó fénypont is egy egyszerű, kereszt szerkezeten nyugszik.
Írtad, hogy az ötödik terem az út vége – a kiállítás termei ezek szerint valamiféle stációk, belső út állomásai?
P. Á: Igen, hiszen mindig folyamatban élünk. Az utóbbi kiállításaimat egy-egy témára szőttem (Fényedények, Vízlágyítás és most az Ellipszis terében). Ennek a bejárható (1000 négyzetméteres) területnek a témája valójában maga az érzékelés. De ha valaki csak a tárgyakat nézi, akkor csak a tárgyakat látja…
Tér-idő-génjelek
Fény jelek
Péter Ágnes: Kék homok, Tér Idő Génjelek
Most éppen min dolgozol?
P. Á.: A Velencei-tavi Symposion résztvevőinek közös, kreatív kutatási célja, hogy a természetben születő és meghaló alkotások valahogy fennmaradhassanak. Ezért az érdeklődők számára okostelefonra terveztünk egy olyan alkalmazást, hogy azok mindig elérhető látványosságok maradhassanak. Egy művészeti térkép segítségével a tájat bebarangolva, földön, vízen, nádasokban láthassák és ismerjék meg ezeket az itt született, de már a valóságban nem látható alkotásokat és ezt gyönyörű, ihletet adó térséget. Ezen a linken le lehet tölteni az applikációt, amelyet hamarosan elindítunk, most még csak tesztelni lehet.
Péter Ágnes honlapja itt elérhető.
(Forrás: ujmuveszet.hu, itt oktatási célból szerepel a szöveg.)
(A képek forrásai: peteragnes.hu, ujmuveszet.hu)
