Muladi Brigitta


„A képek mágikus ereje a síkszerűségükben rejlik, és a bennük lévő dialektikát, a rájuk jellemző ellentmondásosságot ennek a mágiának a fényében kell látnunk.” Flusserl

Péter Ágnes Munkácsy-díjas képzőművész, főiskolai docens szobrászi tevékenysége mellett aktív szervező, a Symposion Alapítvány és több társaság alapítója, az ECA (Európai Művészek Tanácsa) volt vezetőségi tagja, és évek óta művészetpedagógiával is foglalkozik. Második lakóhelyén, a Velencei-tónál kilenc éve szervez művésztelepet Nemzetközi Velencei-tavi Symposion címmel, amelynek nem titkolt célja a térség fejlesztése közös tervezésekkel, ötletekkel, mind a vizuális, mind a turisztikai vonzerő növelése felől. A Symposionon informatikusokkal, építészekkel, különböző egyetemek művészeti karainak mestereivel, a tájjal dolgozó diákjaikkal, installációkat, printeket, videókat készítő szobrászokkal, képzőművészekkel, írókkal, zeneszerzővel dolgoztak együtt. Az itt folytatott munka nemzetközi, szakmaközi, többgenerációs és egyetemközi. A Symposion résztvevői alkotásaikkal nyomást gyakorolnak a régió szervezőire azzal az üzenettel, hogy tekintsék továbbra is fontosnak a képzőművészeti programokat, az eredményeket. Legyen ez a gyönyörű rekreációs térség, kreációra alapozva, ALKOTÓ PART. Interjúnkat művészeti módszereiről, pedagógiai elképzeléseiről, gyakorlatáról a pécsi M21-ben rendezett (retrospektív) kiállításán készítettük.



Péter Ágnes: Egység 01

A munkáid nagy része az elmúlt években egy fő tematika köré rendeződtek, ami számodra a kör és az ellipszis viszonya, különbsége, a két geometriai alakzat filozófiai jelentése, szimbolikus tartalma. A művészettörténet korábban is szolgált már a kör és az ellipszis különbségének markáns felvetésével, amikor a barokk építészetben a reneszánsznak a kör és a centralitás mindenhatósága helyébe az ellipszis és a több nézőpontú ábrázolás lépett. Mit jelent neked az ellipszis?

Péter Ágnes: A kör akkor kör, ha középpontja pont szemben van előttünk… Akkor maga a fénylő nap. Az ellipszis lehet a kör levetülése is vagy egy pálya rajza, de kétfókuszú. A két fókuszpont között ott feszül egy vonal, A és B között létrejön egy potenciális, feszültséggel teli tér. A változás áttol egy másik síkra. Ebben a folyamatban óriási erő van. Amikor Angyalföldön egy református templom hatalmas terének az átépítésére, berendezésére kaptam felkérést, meg kellett találnom az értelmét a tér minden egyes pontjának. A térben lezajló belső folyamatot és a hierarchiát követve, az Úr asztala, ami általában kör alakú (az ég is kör) itt mégis ellipszis alakú lett, két fókuszponttal. Ez indított el bennem egy több évre szóló kérdés-sorozatot. Ha magamban kitágítom a teret, egyre tágabbra, figyelmemet nem kerülheti el, hogy a Föld körül keringő Hold pályája sem kör. Az egyik gyújtópontjában van a Föld, no de mi van a másikban? Az európai filozófia történetében csak egy igazság létezik, a „vagy, vagy” igazsága, a keletei filozófia ismeri az „is, is” igazságát. A külső és a belső világunk gazdagságát hogyan rendezzük össze működő rendszerré, vagyis „egy-ség” be. A valóságos fókusz és a virtuális párja közötti viszony hatalmas energiákat rejt…



Péter Ágnes: Utolsó kapu, részlet, 2010, vas, csiszolt acél, 35 x 50 x 100 cm

Ezek szerint ezt a művészeti kérdést teljesen a sajátodnak érzed. Hogyan definiálnád a módszeredet, amit a work-shopokon és pedagógusként alkalmazol?

P. Á.: Szobrászként nekem a tér, a térben levés, annak az érzékelése fontos. Ha foglalkozom valamivel, akkor maga a viszonyrendszer izgat, hol vagyok, hogy áll az épület, a város… tudatosan – a „benne levés” indítja meg bennem a gondolatokat. Mi az, ami ott van, és mi az, ami hiányzik… A következő nemzedéknek, generációnak, „a térben levéssel” lesznek feladatai – tudatosan, hogy erre hogyan látnak rá, hogyan harcolnak ők ebben a sokdimenziós térben. A számítógépes gyerekjátékok is erre edzenek. De azt látom, hogy az imaginárius és egyben valóságos térből nem merünk elmozdulni, félünk az ismeretlen terepen. Úgy viselkedünk, mintha csak egy-egy jól bevált sík és irány létezne. Miért is tanulnak a gyerekek művészetet – a művészet gyakorlása, egyúttal kihívás, életmód is – mert modellezi azt a helyzetet, hogy helyesen érzékelj valamit, indulj el egy ismeretlen úton – ismerd meg, ragadd meg, éljél vele, használd, változz – ők bátran, más utakon indulhatnak el, mint azok, akik ebből kimaradnak.

Hogyan kezded el velük a munkát? Lételméleti kérdéseket feszegetsz. Nem könnyű visszatérni a szokások, beidegződések rendszeréből a „fehér lap”-hoz.

P. Á.: A „fehér lap” is az egyik fókuszpont, a kivetítés helye: megint itt az ellipszis. Amikor elkezdek dolgozni egy csoporttal, az alapokat kell tisztázni. Mik a vizuális nyelv alapelemei? Honnan indul egy pont, és hova érkezik meg? Annak ugyanis nincs vége a papíron. Alakuljon ki a kapcsolat alkotó és néző között. Egy kép felületén mindennek helyi értéke van – írja Flusser A fotográfia filozófiájában. Máltán részt vettem egy konferencián, az Európai Művészek tanácsának voltam egy ideig vezetőségi tagja. Ott találkoztam Edward de Bono agykutatóval, (Máltán született) a laterális (párhuzamos) gondolkodásnak az atyja. Egy különleges érvelési technikát hozott létre, a kreativitás módszertanát, ami a Symposion-módszerre hasonlít. Abból indul ki, hogy A-ból B-be nem csak egy úton lehet eljutni, vagyis hogyan lehet valamit újat létrehozni. Bono úgy hívja ezt a módszert, hogy „hat színes kalap” – minden szín alatt a gondolkodásnak csak egyik módját lehet gyakorolni. Ha a fejünkön ott a kék, akkor a keretekkel, a folyamattal foglalkozunk, ha a fehér, akkor csak tényeket sorolunk fel, ha a sárga, csak az előnyöket tárgyaljuk, ha a piros, akkor csak az érzésekről beszélünk, ha fekete a kalap, akkor csak a nehézségeket vesszük sorba, kritizálhatunk – ezt az érvelést szoktuk magunktól csinálni, de ez csak visszafog, viszont ha a zöld van a fejünkön, akkor ötletelhetünk, jöhetnek a legképtelenebb javaslatok. A tervezéshez nem az kell, hogy azt csinálja az ember, amit megszokott, hanem hogy egy teljesen új nézőpontot lásson meg. Ha valamiért nem tudok A-ból B-be eljutni, akkor jön az újratervezés, és akkor egészen másképpen láthatom az addigi utamat. A gazdaságban sok pénzt nyernek a módszerével: már több tréningvezetőnél is láttam, hogy használják. A logika, tudjuk, csak visszafelé működik. A kreativitás iránya az új irány. Ha egy csoporttal dolgozom, fontos, hogy a megoldásra váró feladatban feltétlenül legyen nekem is valami új, így lesz a kutatás izgalma közös.



Péter Ágnes: Kék homok, Tér Idő Génjelek

Amikor alkotsz, te is alkalmazod azt, amit a diákjaidnak tanítasz? Tervezel és megvalósítasz, akkor is, ha nem konkrétan a tervezés a feladat, vagy az alkotás inkább automatikusan alakul?

P. Á.: A módszer nem ilyen egyszerű. A kiállítás elején lévő régebbi rajzaim, firkálások, erős és motorikus mozgással indítják el a belemerülés folyamatát. Az ösztönös és a tudatos lépések váltják egymást építő, romboló, újraépítő fordulatokkal addig, amíg a belső kép feléled…

Amit elmondtál eddig az egy megfontolt, átgondolt alkotóról tanúskodik. A formák a szobraidon azonban nagyfokú nyugtalanságot fejeznek ki, csipkézett, gyötört szélekkel, örvénylenek a fém vagy papír felületekre rajzolt formák. A fotók azok, amik letisztultak, nyugalmat fejeznek ki – ez tudatos, vagy a két médium így hat rád?
P. Á.: A szobrokban állandóan ütköztetem a tiszta, az éles, a fényes és a rozsdás anyagokat, a kemény és a lágy formákat, olyan ez, mint a természet maga. Az egyik acél mintázat pl. kifejezetten táj mintázatú. A fotókban is ott vannak ezek az feszültséggel teli elemek, van kontraszt a nád és a fénygyűrű között.



Péter Ágnes: Ellipszis 06


Péter Ágnes: Erőtér 1.



Péter Ágnes: Erőtér 2.



Péter Ágnes: Erőtér 3.