Szerző: Christopher McKitterick

Végül egy tonnával többet írtam annál, amit elvártak volna, a következő kérdésre válaszolva:

„Mi a fene az a Solarpunk?”

Így ez a poszt készült el. Először definiálom a kategóriát, aztán megvizsgálom, és a többi a tudományos fantasztikus irodalom evolúciójához tartozó stílust. Eljátszom azzal a jelenséggel, hogy miként használja a sci-fi a saját közhelyeit (űrhajók), aztán arra reflektálok, hogyan áll párhuzamba mindez a kulturális változásokkal. Juhú! Így, további felhajtás nélkül, itt áll egy rövid esszé:

Mi az a Solarpunk?

A solarpunkot általában úgy definiálják, mint a spekulatív fikció, művészet, divat és aktivizmus mozgalmát, mely a következő kérdést teszi fel: „Milyen lenne egy fenntartható civilizáció, és hogyan jutunk el oda?”

A solarpunk esztétikája összeolvasztja a praktikust a széppel, a csúcsdizájnt az organikussal és természetivel, a ragyogót és színpompásat a földszínekkel és szoliddal. Témáját tekintve a solarpunk lehet utópista, optimista vagy egy jobb világért vívott küzdelemmel ügyködő – de nem disztópikus. Mikor a világunk egy közelgő súlyos csapástól retteg, a solarpunk azt üzeni, hogy megoldásokra van szükségünk, nem riogatásra; víziókat szolgáltat, miként élhetünk kényelmesen a fosszilis üzemanyagok nélkül, hogy egyaránt tudjunk bánni a szükséggel és megosztani a bőséget, hogy kedvesebbek legyünk egymással és a bolygóval, melyet megosztunk egymással és a többi élőlénnyel. Ez a jövő egy víziója, gondolatkísérlet, gondolatokkal gazdag provokáció és elérhető életstílus.

Az irodalomban és a művészetekben, úgy látom, a solarpunk nem más, mint a cyberpunk érméjének optimista oldala. Amíg a „high tech és low life” cyberpunkok a létért harcoltak disztópikus világokban, melyeket nem emberi entitások (cégek, mesterséges intelligenciák és a like), a solarpunkok azért harcolnak, hogy megteremtsék saját helyüket a kapitalista-imperialista rendszeren kívül, úgy, hogy lecsatlakoznak a hálózatokról [off grid], megtermelik a saját élelmüket, valamint elkülönítik magukat a szélesebb disztópikus világtól úgy, hogy felépítik saját fenntartható, zsebben hordott utópiáikat.

Azzal ellentétben, ahogy sokan látják amint a post-cyberpunk megadja magát a status quonak, és a hatalomnak, melyet a nem emberi entitások hordoznak (ez az ami miatt hiányolom a „punkságot” a post-cyberpunkból), a solarpunk azt mondja, hogy némely időben rákényszerülünk arra, hogy a domináns paradigma ellen harcoljunk, hogy megjavítsuk azt, vagy a legkevesebb az, hogy alternatívákat kell kínálnunk. A forradalom sosem nyájaskodó, és az átmenetek idői sosem könnyűek.

Néha a solarpunk világa összeomlik, néha a modellje terjed, de a magját alkotó optimista világlátás azt mondja, hogy az egyetlen hosszú távú emberi jövő fenntartható, egalitárius és nem-kapitalista.

A solarpunk különösen érdekfeszítő nekem, mint sci-fi írónak, szerkesztőnek és oktatónak, nem csupán azért, mert ezek a témák és perspektívák (melyek a szívemhez közel állnak), hanem azért is, mert ez az első modern tudományos fantasztikus stílus, mely ebben a században jelent meg, és ez óriási hírértékkel bír! És, véleményem szerint, ez a mozgalom a legigazibb ahhoz a saját definíciómhoz mérten, hogy „mi is az a science fiction?”, amely a diverzitást, egyenlőséget és az emberiség reményeit hordozza magában.

Példának okáért, hogy meglássuk, mire gondolok, engedd meg, hogy elvigyelek egy utazásra, mely a sci-fi fejlődésének változó perspektíváit fedezi fel, melyek mind egy irány köré gyűlnek (itt a képen: Ward Shelley lenyűgöző „A sci-fi története” c. posztere látható; nagy méretű képért katt ide!), mégpedig:

Űrhajókat akarsz látni?

Proto-sci-fi (a Gilgames eposztól Wellsig és Vernéig):

Egy napon le kell törnünk földi láncainkat, és fel kell emelkednünk az éterbe, melynek világai elképzelhetetlenek! Ott új világokat hódíthatunk meg, és erős de vezérlő kezet nyújthatunk a primitív planéták lakóinak, akiknek emberi kormányzásra van szüksége.

Ponyva Korszak (a sci-fi, mint meghatározott zsáner legkorábbi korszaka, mely a késő 19. században kezdődött, mikor is az olcsó ponyva magazinok népszerű irodalmat árultak, mint pl. az „Amazing Stories” tudományos fantasztikuma 1926-ban):

VÉÉÉGREEEE! SZUPER-TUDOMÁNY HÚÚÚÚ! A VÉGTELENBE ÉS TOVÁBB!

Az Arany Kor / Kemény Sci-fi (a sci-fi megjelenése, mint [különösen] tudományos és a technológiai változásokat felfedező irodalomé; nagyszerűen megérett mialatt John W. Campbell volt az Astounding szerkesztője, 1938 – 1950-ig [vagy ahogy később, függőségi viszonyba kerültek]):

A hatalmas új technológia lehetővé teszi az emberiségnek, hogy felfedezze, kolonizálja, és kizsákmányolja a galaxist, hogy mindez az emberi faj javát szolgálja, vagy azét a fajét, amivé az emberiség valaha válni fog. Az űrlények és a robotok minden bizonnyal addig rugdalják a seggünket, míg meg nem tanuljuk, hogyan bánjunk velük, de az emberi találékonyságnak megfelelően mi járunk sikerrel a végén – vagy odaveszünk a próbálkozásban.

Szociologikus / Puha Sci-fi (akkor talált magára, amikor az F&SF és a Galxy c. magazinoknak erősödött fel az elsőbbsége 1949-1950 körül, és innen indult virágzásnak; a témák a „You can’t beat City Hall” mondás szerint működtek [magyarul amolyan passzív rezisztencia fikciós irodalmaként]):

Űrhajók? Neee! Mindannak a szimbóluma, ami rossz az emberi természetben: imperializmus, kolonializmus, a RENDSZER elsőbbsége az emberiesség felett. A fenébe is, úgy formálták meg őket, mint a „wink-wink, nudge-nudge” műsort, annyira átvitt értelműek. Csak egyetlen dologra nagyon jók, hogy metaforákat alkossunk belőlük. Szóval, igen, az űrhajók nagyon menők, haver…

New Wave (egy irodalmi reakció az ellen, ami előtte volt; 1960 – korai 1970-es évek):

Űrhajók? Ehhh… talán legénységgel ellátott ballisztikus rakétára gondoltál. Biztos. Küldj embereket az űrbe, ahol meghalnak az éhezéstől a terméketlen marsbeli pusztaságokon, melyek elsorvadtak egy milliárd éve, mikor az utolsó intelligens lények beszennyezték, aztán elhalványult az élet. Engedd meg, hogy az űrhajósaid halálra fulladjanak a saját megfagyott hányásuktól az űr vákuumában, vagy belerepüljenek a Napba, mikor elvesztik az eszüket az abszolút semmi roppant visszhangzó pszichés agylecsapolásában. Bizonyára, hadd menjen mindez! Engedd, hogy Természet Anya megtöltse a radioaktív krátereinket mutáns élettel és redukáld az emberi civilizációt a porig, ahogy belehullunk a barbarizmusba a lebegő mauzóleumokban. Megérdemeljük. Nem számít, akárhogyis – itt demonstrálom egy absztrakt fizikai haikuval, hogyan győz mindig az entrópia…

Cyberpunk (1970-es évek punk nyújtotta attitűd, 1980-as évek kapitalizmusa és korporativizmusa nyújtotta düh, és az infótechnika felemelkedése világította meg a kreatív fúziót):

Igen, nagyszerű, űrhajók, melyeken cégek rabszolgáit küldik dolgozni másvilági bányákba, amíg AI elavult szinten tart minket vagy letöröl a színről, miként minden világunk olyan, mint az antisztatikus rongy, mellyel a síkképernyőt törlik. Jobb is újrainstallálni azokat a dicsőséges nukleáris rakétákat, meghackelni a komputereket, és elindítani azokat a kibaszottakat a Cég Főhadiszállása felé, mielőtt túl késő. Nekünk kell túlélnünk a murvában fekve, mint a patkányok, amik tulajdonképpen vagyunk, de a legkevesebb, hogyha az egykori segítőinknek nem sikerül.

Új Űr Opera (a sci-fi egyik legrégebbi témáinak evolúciója, amely ellenben modern irodalmi érzékenységet használ, mely növekvő kritikai hitelességet kölcsönöz neki az 1990-es évektől kezdve):

Űrhajók nélkül, az emberiség soha nem élte túl a Galaktikus Háborút, amely a Régi Földet elporlasztotta, és bizonyosan nem leszünk soha képesek arra, hogy részese legyünk a Galaktikus Újjáépítésnek vagy hogy élvezzük a Millió-Éves Békét.

Slipstream / Interstitial (nehéz felmérni, nem-realisztikus spekulatív fikció, amely zsánereket vegyít; saját identitásra tett szert az 1990-es években):

Kinek kéne űrhajó, mikor a mókus, ami néz téged, tojást és ropogóst készít reggelire, már tudja az utat egy kapuhoz, mely másik világokba vezet?

Poszthumán / Transzhumán (a Frankenstein óta jelen van, azonban érett zsánerként a késő 1990-es években bukkant fel, mint ahogy Vinge koncepciója a Technológiai Szingularitás nagyot húzott rajta):

Űrhajók? Ó, úgy érted, a relativisztikus rakéták, melyeket arra használunk, hogy nano-gyárakat telepítsünk távoli világokba, ahol ezek felnövesztik a fogadókat, és létrehoznak minden eszközt nekünk, hogy átruházzuk a tudatunkat újonnan nyomtatott testekbe. Nem kockáztatták-e az emberek egyszeri és egyetlen életüket, mikor útra keltek a lassú bombák hátán a világűrbe? Egykor, mint önhivatkozó alprogram, belehelyezkedtem egy hús-testbe, és egy harci szekéren a Betelgeuse atmoszférájába repültem, csak hogy érezzem, milyen érzés forrón és gyorsan meghalni. Letöltöttem ezt az emléket, és sikoltva ébredtem fel. Egyszer elég volt. Ismerek egy pár szeptamilleniánst, akik ezért a szarért élnek. De ők őrültek.

New Weird (elutasítja a kodifikált stílusok fogalmát, mint az eredeti Weird Talesperspective, melyet híresen népszerűsített Poe és Lovecraft, mely alapossággal modern technológiai értelemben és irodalmi stílusát tekintve; China Miéville keltette újra életre 2000-ben):

Csupán az Átmenet Eseménye után értettük meg azoknak a… dolgoknak az igazi természetét, melyeket egykor „űrhajóknak” hívtunk. A Kronolákok megpróbálták az álmainkon keresztül elmondani, hogy minden tárgy, amely ilyen sok koncentrált energiát tartalmaz – amely mennydörögve szökell, és a keményen vibráló hasában szállít minket messzire a biztonságosan gondoskodó Föld bolygótól – felfedi igazi természetét, mikor eléri csillagbeli otthonát. De csak kevesen álmodtuk a megfelelő szavakat, és még kevesebbünknek sikerült felismerni a gyötrő sikoltó szimbólumokat, hogy ezek nem rémálmok, hanem figyelmeztetés, amely csak az érzékenyeken keresztül lopózhat ebbe az univerzumba, egyszer áthatolhatatlan null-téridő, mely szakadékot képez a két buborékunk közt a multiverzum gélben. Jobb-e őrült módjára, felemésztve lenni a tudás által, vagy útra kelni dicső gépek hátán a józanész határáig – de csak a határáig – és tudatlannak maradni? Soha nem fogjuk megtudni, hogy a valóságok közti buborékok összeolvadtak. Micsoda korszak lehetett az, amikor az emberek azt hitték, hogy emberi kéz képes olyan dolgokat alkotni, mint ezek az univerzum-pusztítók, amikről azt hitték, belesimulnak az űr szövetébe, az űrhajók.

…és most…

Solarpunk (az 1970-es évekbeli ökológikus tudatosságból nőtt ki, cyberpunk reakcionizmus és kortárs tudományos megértés az alternatívák ajánlásához, a jövő fenntartható víziói) – két ágazat:

A) Nincs űrhajó, van Földhajó.

B) Űrliftekkel váltják ki az egyszer használatos rakétákat, hogy anyagokat és embereket szállítsanak fel és le, gravitáció-kutak a bolygón, szoláris vitorlás közlekedés és ionrakéták teszik lehetővé, hogy a Földön burjánzó élet legyen újra, amikor is kisebb bányászatot és egyéb erőforrás kitermelést hajtunk végre aszteroidákon és egyéb élettelen világokban, és a Nap határtalan energiája az összes technikánkat ellátja energiával. Közüzemi bőségszaru gépek látják el a testünket táplálékkal, olyannal, amit csak elképzelünk. Óh, és mert a világűr roppant nagy gazdagsága senkinek sem a tulajdona, már régen megszüntettük a magántulajdont, és a nemzetek csak azért vannak, hogy egyszerűbbek legyenek a demokratikus folyamatok (kivéve azt a néhány fura hobbi-diktátort, de addig, amíg nem zargatnak mást, csak egymást, addig toleráljuk őket).

Most, ahogy az ideák kulturális evolúciójáról beszélünk, igazán megnézhetnénk, ahogy ezek a mozgalmak generációs és politikai változások párhuzamában állnak:

A korai sci-fi stílus akkor tűnt fel, amikor az európai birodalmak kora hanyatlani kezdett. A hozzáállását azoktól veszi, akik úgy nőttek fel, hogy az egész többi világot kormányozzák felsőbbséges katonai és egyéb technológiájukkal, mely a hatalom elsőbbségét nyújtotta számukra. A világ tele volt az imperialista, kolonialista, rasszista mássággal, ami az összes többi… hát, mindenkit érintett, aki (különösen) nem volt brit / francia / amerikai. Ökológikus aggodalmak nagymértékben nem léteztek, részben azért, mert senki nem ismerte a limitált erőforrásoknak, fajok kihalásának, a társadalmi igazságosságnak a koncepcióit.

A Sci-fi Aranykora párhuzamban állt az USA hatalmának felemelkedésével. A technológiát összekapcsolták egy (látszólag) szabad és demokratikus hozzáállással az individuális polgárok és más nemzetek felé (végül is ez volt a nemzeti narratíva…) újra előkerült a sci-fi, és a problémáit a szőnyeg alá söpörték. A nagyobb jólét és szabadidő a középosztály számára azt is jelentette, hogy több idejük volt az irodalmat és a művészeteket tanulmányozni, így a stílus nagyszerű üzletté érett. Azonban a benne foglalt problémás attitűd, mely az elmúlt napokból öröklődött, megmaradt, kifényesítve a tisztesség és egyenlőség technicolor fogalmaival. A Baby Boomer generáció vált nagykorúvá ezen időszak alatt.

A New Wave és a Szociológikus Sci-fi az 1960-as évek polgárjogi mozgalmainak idején tűnt fel. Csakúgy, mint a Boomer generáció, mely ezzel együtt nőtt fel, a legtöbb gyakorló író megtanulta, nem élhetünk úgy, hogy Az Emberrel harcolunk, és inkább marad egy kényelmi pozíció (gondoljunk J.G. Ballard-ra a sci-fi-ben és a hippi kommunákra a kultúrában) megszűnve, vagy az ihlető erejük hozzáadódva a sci-fi vagy az általános kultúra mainstreamjéhez. Úgy látom, hogy az összes alstílus, a késői ihletettségű New Weird, Slipstream és Interstitial, melyeknek a legtöbb szerzője az X generációhoz tartozik, úgy világítják meg a témát, hogy látszik, mik azok a hazugságok, melyekben a szüleik hittek, és próbálták átörökíteni őket, és elutasítják azokat.

A Cyberpunk mocskosnak, szennyezettnek festi le a világot, melyet önző, profit által hajtott nagyurak vagy lelketlen gépek kormányoznak. Elutasítja a kizsákmányolás alapú kultúrát, mely az ipari forradalomtól ered és elérte a problematikusság csúcsát a késő kapitalizmusban. Azt mondja, „B*szd meg a rendszert, én kivételesen mást akarok választani, amikor a rendszer megfélemlít engem és az enyéimet. Úgy vigyázzatok ti szemetek, utánatok mi jövünk.” A cyberpunk először akkor tűnt fel, amikor az X generáció elérte az érett kort (nagy részben az idősebb testvéreik és szüleik írták a történeteket, akik illúzióvesztett polgári jogi aktivisták voltak). Az X generáció vette a lapot, és tovább fejlesztette napjaink Transz- és Poszthumán Sci-fijében, és más modern formákban, amik úgy néznek ki, és szerepükben is hasonlók, mint az eredetiek, csupán kevesebb bennük az anarchia, és több a modern érzékenység.

A Modern Sci-fi kora a millenniumi generációval jött el, és a sokféle és gyakran kevésbé optimista perspektívákra reflektál. Az X generáció gyerekei és kisebb testvérei, a millenniumi generáció látta a céltalan és haszontalan lázadást, melyet elnyelt az idősebbek reménytelensége, és olyan világgal néznek szembe, mely tovább vezet a disztópia felé. A cyberpunk megtanította őket (és a stílust) arra, hogy a legjobbat akkor remélhetjük az előző generációk szabályai mellett, hogy túlélünk a gazdagok és hatalmasok morzsáin, jóllehet az Új Űr Opera és egyéb messzi jövőbe tekintő sztorik egy poszt-posztmodern álomképet vetítenek elénk.

De most itt van nekünk a Solarpunk, miként egy új generáció felnő. Az irodalmat tekintve információban gazdag környezetben nőttek fel, egy teljesen kifejlődött eszközkészlettel és irányzatokkal, melyeket arra használhatnak, hogy felépítsék saját egyedi vízióikat. Az Internet perspektívákat kínál világszerte minden kultúrából, és olyan könnyű szellemi táplálékot találni az új ötletekhez, mint érveket a régimódi ideák ellen. Megtanulták, hogy ha tovább lapátoljuk a szennyet, azzal a helyzet csak rosszabb lehet. Megtanulták azt is, hogy az alulról szerveződő lázadás erőteljes lehet. Nincs szükség arra, hogy elűzzük az uralkodókat, vagy hogy legyőzzük a korporációkat a saját játszmájukban. Nincs szükség arra, hogy okoljuk a bigottságot, ami az idősebb generációkat fertőzi meg. Nincs szükséged arra, hogy más hazát válassz, hogy új teret teremts. Minden amire szükséged van, az a jó kommunikáció, friss elképzelések, és a szolgálatkészség az együttműködésre, hogy a józan gondolkodás buborékjait hozd létre. Nemsokára mindaz, ami régen jött, elhalványul, a régi ideák a régi öregekkel együtt kihalnak, és ha megalkottad a jobb jövő keretrendszerét, meg is történik. Légy türelmes, de dolgozz! Tudomást se végy a mérgező kultúráról, de beszélj, amikor csak lehet. Fektess bele egy fenntartható jövőbe; ha a világ többi része azt is választja, hogy elpusztítja önmagát, te felemelkedhetsz a zöld terekből és újrahasznosíthatod azt, ami a törmelék közt maradt.

Szóval igen, a solarpunk is épp annyira politikai, mint a cyberpunk, csupán optimista.

Nem kell barátságtalannak és reménytelennek lenned ahhoz, hogy utáld a kurrens kapitalista-imperialista rendszert, és hogy egy szeparált térre vágyakozz, rajta kívül – vagy hogy forradalmat csinálj, hogy megváltoztasd.

A solarpunk világítja az utat előre. Ezért vagyok annyira fellelkesülve, hogy láttam felemelkedni! Ez nem csak egy újabb színpada a sci-fi evolúciójának, hanem mutatja az utat előre egy jobb jövőre.

(Forrás: mckitterick.tumblr.com - itt oktatási célból olvasható)