Megafonok

By Józsi - március 28, 2019

Megafonok Wrocławban – Hannes Praks + Birgit Öigus (Észtország) / Városi park







A megafon installáció egy kitűnő lehetőséget nyújt annak a megtapasztalásához, hogy hogyan találkozik a kortárs építészeti tér a természettel – és ez szabadon elérhető mind az idegen, mind a helyi utazók számára. Részben épület, részben bútor, részben pihenésre szolgáló semmiség, azért készült, hogy a látogatót segítse ráfókuszálni a hely legkisebb akusztikus részleteire: esőre, az ágak összeütközésére, ahogy a szél fújja őket, távoli lépések zajára, mennydörgésre.

A három óriás fa megafonból álló installációt egy csapat építette, ami az Észt Művészeti Akadémia belsőépítész hallgatóiból állt, nyitva áll minden parkban járó számára, pihenésre, kontemplációra, és mindenekelőtt, a természet hangjainak hallgatására. Ez nem az egyetlen használati módja az installációnak, mivel ülőhelyet biztosít, és színpadként is használható kisebb eseményekhez.

Az ötlet gazdája az egyik diák, Birgit Õigus, és osztálytársai Mariann Drell, Ardo Hiiuväin, Lennart Lind, Henri Kaarel Luht, Mariette Nõmm, Johanna Sepp, Kertti Soots és Sabine Suuster.

A diákokat olyan designerek segítették, mint Tõnis Kalve és Ahti Grünberg a Derelict Furniture-től, és az építész iroda b210 architects: Aet Ader, Karin Tõugu, Kadri Klementi és Mari Hunt.

Hannes Praks belsőépítész, a belsőépítész egyetemi szak vezetője.

Az installáció a következő címen található:
Megafony w Parku Wschodnim
Bierdzańska 10, 50-421 Wrocław




Forrás: wrocenter.pl
Képek forrása: wrocenter.pl, designboom.com
(Itt oktatási célból szerepelnek.)

  • Share:

You Might Also Like

0 Comments