A koronavírus hatására csökkent az ökológiai lábnyomunk

By Józsi - augusztus 24, 2020

Az ökológia lábnyomot (vagy ökolábnyomot) William Rees és Mathis Wackernagel fejlesztette ki az 1990-es években, hogy mérjék az emberek környezeti hatását. Egy adott terület biokapacitása azt mutatja, hogy mekkora a képessége, hogy biológiai eredetű anyagokat hozzon létre, amiket az emberek használnak, illetve elnyelik az emberek hulladékait. Ha összevetjük az ökolábnyomot a biokapacitással, akkor megmérhetjük, mennyire fenntartható az életmódunk, és kiderül, hogy egyes országok fogyasztás szerint vagy népesség szerint hány darab Föld bolygót használnának el egy év alatt, amennyiben módjuk volna, és az egész emberiség úgy élne, mint egy adott ország átlagos lakója. Az év azon napja, amikor a Föld átlagnépessége arra az évre már elfogyasztotta a bolygó készleteit, az ún. Earth Overshoot Day (magyarul Ökológiai Túlterhelés Nap, Túllövés vagy az emberi túlfogyasztás napja.)

Ez a dátum 2019-ben július 29. volt, 2020-ban pedig augusztus 22. Úgy tűnik, a koronavírus járvány hatására hetekkel kitolódott az eddig vészjóslóan egyre korábbra kerülő időpont. A témával foglalkozó Global Footprint Network (GFN) nevű nemzetközi kutató szervezet 9,3 százalékos globális ökológiai lábnyom csökkenést határozott meg az előző év azonos időszakához képest. Az igazság keserű része, hogy az élelmiszer hulladék nem csökkent, és néhány helyen a bolygón úgy csökkent a lábnyom, hogy a népesség még inkább súlyosan nélkülözött.





Magyarország túllövési napja 2019-ben június 14. volt. 2020-ban is június 14-e, ami azt jelzi, hogy a változás nálunk nagyon finom volt, hiszen hazánk az „enyhén nem fenntartható” országok közé tartozik.


Az Index újságírója összegyűjtött néhány pontot, amikkel segíthetünk még jobban kitolni a Túllövés napját:

● ha karbonlábnyomunkat 50 százalékkal csökkentenénk, 93 napot nyernénk

● ha az élelmiszer hulladék mennyiségét globálisan 50 százalékkal csökkentjük, az 13 nappal tolná ki a túllövés napját

● ha autós közlekedésünket 50 százalékkal csökkentjük, és ennek egyharmadát közösségi közlekedéssel, a fennmaradó részét pedig gyalog és kerékpárral oldjuk meg, az újabb 13 nappal tolná ki ezt a dátumot

● ha húsfogyasztásunkat 50 százalékkal mérsékelnénk, és ezt növényi élelmiszerekkel pótolnánk, az további 17 nappal tolná ki a napot.


Évente öt napos kitolással 2050-re kevesebb, mint egy bolygó elég lenne az emberiségnek.





Térkép, ami megmutatja, hogy egy ország ökológiai deficitben van (vörös) vagy fenntartható (zöld). A sötétebb színek azt mutatják, hogy az egyes országoknak nagyobb az ökológiai deficitje, illetve hogy jobban fenntarthatóbbak.


Infó: index.hu; greenfo.hu
Képek forrása: Jessy - wallpaperstock.net; Global Footprint Network
(Itt oktatási célból szerepelnek.)

  • Share:

You Might Also Like

0 Comments