A tudatosság új elmélete

Miért tudatosak egyes dolgok, míg mások látszólag nem? Tudatos egy patkány? Egy denevér? Egy csótány? Egy baktérium? Egy elektron? 

Ezek a kérdések mind az ősi „test-lélek probléma” szempontjai, amelyek évezredek óta ellenállnak az általánosan kielégítő következtetéseknek.

Az test-lélek probléma jelentős átalakításon esett át az elmúlt két évtizedben, és ma általában a tudat „kemény problémájának” nevezik (általában manapság nagybetűvel írják le), miután David Chalmers, a New York Egyetem filozófusa ezt a kifejezést egy mára már klasszikus, 1995-ös cikkben megalkotta és 1996-os könyvében, aminek címe The Conscious Mind: In Search of a Fundamental Theory (A tudatos elme: egy alapelméletet keresve).

Gyorsan előre ugorva a jelen korszakba, most feltehetjük magunknak a kérdést: A hippik valóban megoldották ezt a problémát? Kollégám, Jonathan Schooler, a Kaliforniai Egyetemen, Santa Barbarában, és én azt hisszük, hogy ténylegesen meg is tették, azzal a radikális megérzéssel, hogy minden a vibrációkról szól... apafej. Az elmúlt évtizedben kifejlesztettünk egy „tudatosság-rezonancia-elméletet”, amely azt sugallja, hogy a rezonancia – a szinkronizált rezgések más szóval – nemcsak az emberi tudatosság, hanem általában a fizikai valóság középpontjában áll.

Szóval, igazuk volt a hippiknek? Nos, egyetértünk abban, hogy a rezgések, a rezonancia a kulcsmechanizmus az emberi tudat, valamint az állati tudat mögött általánosabban. És amint az alábbiakban tárgyalom, ezek az alapvető mechanizmusok az összes előforduló fizikai interakció esetében. 

Univerzumunkban minden dolog folyamatosan mozog, vibrál. Még azok a tárgyak is, amelyek mozdulatlannak tűnnek, valójában különböző frekvenciákon vibrálnak, rezegnek, rezonálnak. A rezonancia egyfajta mozgás, amelyet két állapot közötti rezgés jellemez. Végül pedig minden anyag csak a különböző mögöttes mezők rezgése.

Érdekes jelenség akkor fordul elő, amikor különböző rezgő dolgok/folyamatok kerülnek egymáshoz közelségbe: kis idő után gyakran elkezdenek ugyanazon a frekvencián rezegni. „Szinkronba kerülnek”, néha olyan módon, amely titokzatosnak tűnhet. Ezt ma a spontán önszerveződés jelenségeként írják le. 

Ennek a jelenségnek a vizsgálata potenciálisan mély betekintéshez vezet a tudat természetéről és általánosabban az univerzumról.

MINDEN DOLOG BIZONYOS FREKVENCIÁKON REZONÁL

Stephen Strogatz a fizika, a biológia, a kémia és az idegtudományok közül különféle példákat mutat be annak illusztrálására, amit ő „szinkronnak” (szinkronizálásnak) nevezett 2003-as Sync című könyvében, többek között: 

● A szentjánosbogarak bizonyos fajai szinkronban kezdik villogtatni a kis fényeiket a példányok nagy összejövetelein, olyan módon, amelyet a hagyományos megközelítésekkel nehéz megmagyarázni.

● Az emberi agyban nagymértékű neuron tüzelés fordulhat elő meghatározott frekvenciákon, míg az emlősök tudatával kapcsolatban azt gondolják, hogy általában különféle idegsejtek szinkronjához kapcsolódik. 

● A lézereket úgy állítják elő, hogy azonos teljesítményű és frekvenciájú fotonokat együtt bocsátanak ki.

● A hold forgása pontosan szinkronban van a Föld körüli pályájával, így mindig ugyanazt az arcát látjuk. 

A rezonancia valóban univerzális jelenség, és annak középpontjában áll, ami néha titokzatos iránynak tűnik, az önszerveződés felé.

Pascal Fries, az Ernst Strüngmann Intézet német neurofiziológusa az utóbbi két évtizedben sokat idézett munkájában feltárta, hogy a különféle elektromos minták, nevezetesen a gamma-, a théta- és a béta hullámok együtt működnek az agyban, hogy az emberi tudat különböző típusait állítsák elő.

Ezek a nevek a különböző agyrégiók elektromos rezgéseinek sebességére utalnak, melyet a koponya külsejére helyezett elektródákkal mértek. A gamma-hullámokat tipikusan körülbelül 30-90 ciklus per másodpercenként (hertz), a thétát 4-7-hz ritmusként és a bétát 12,5-30 hz-ként határozták meg. Ezek nem nagyon megnyirbált értékek – bevett gyakorlatok – és a különböző fajoknál némileg eltérnek.

Tehát a théta és a béta lényegesen lassabb, mint a gamma hullámok. De ez a három együtt dolgozik, hogy elősegítse, vagy legalábbis megkönnyíti (az elektromos agyi minták és a tudat közötti pontos kapcsolat még mindig vita tárgya), az emberi tudat különféle típusainak létrejöttét.

Fries koncepcióját „koherencián keresztüli kommunikációnak” vagy CTC-nek (communication through coherence) nevezi. Fries számára az egész az idegsejtek szinkronizálásáról szól. A szinkronizálás a megosztott elektromos rezgési sebességeket tekintve zökkenőmentes kommunikációt tesz lehetővé az idegsejtek és az idegsejtcsoportok között. Koherencia (szinkronizálás) nélkül az inputok az idegsejtek ingerlési ciklusának véletlen fázisaiba érkeznek, és hatástalanok, vagy legalábbis sokkal kevésbé hatékonyak a kommunikációban.

Rezonancia-tudatelméletünk Fries és még sokan mások munkájára épít, tágabb megközelítésben, amely nemcsak az emberi és emlős tudat, hanem a tudatosság tágabb magyarázatát is segítheti. Metafizikailag is spekulálunk a tudatosság természetéről, mint minden anyag általánosabb jelenségéről.

MINDEN DOLOG LEGALÁBB EGY KICSIKÉT TUDATOS?

A minket körülvevő entitások megfigyelt viselkedése alapján, az elektronoktól az atomokon át a molekulákon át a baktériumokon át a papucsállatkáig, az egerekig, denevérekig, patkányokig stb., minden vizsgálható dolog legalább egy kissé tudatos. Ez elsőre furcsán hangzik, de a „pánpszichizmus” – az a nézet, hogy minden anyagnak van valamilyen társult tudata – egyre inkább elfogadott álláspont a tudat természetével kapcsolatban.

A pánpszichista szerint a tudatosság (szubjektivitás) nem jött létre; inkább mindig az anyaghoz kapcsolódik, és fordítva (ugyanazon érme két oldala), de az univerzumunkban az anyag legnagyobb részéhez kapcsolódó elme általában nagyon egyszerű. Például egy elektron vagy egy atom csak egy csekély tudatossággal rendelkezik. De ahogy az anyag „komplexebb lesz”, úgy az elme is komplexebb lesz, és fordítva.

A biológiai organizmusok gyorsabb információcserére tértek át a különféle biofizikai útvonalakon, beleértve az elektromos és az elektrokémiai útvonalakat is. Ezek a gyorsabb információáramlások több makroszintű tudatszintet tesznek lehetővé, mint ami hasonló méretű szerkezetekben fordul elő, mint például sziklák vagy egy halom homok, egyszerűen azért, mert a biológiai struktúrákban lényegesen nagyobb az összeköttetés, és így több „megy végbe”, mint egy sziklában vagy egy halom homokban. A szikláknak és a homokkupacoknak csak nagyon korlátozott sávszélességű hőútjai vannak.

A sziklák és a homokkupacok „puszta tömegek” vagy csak kezdetlegesebb tudatos entitások gyűjteményei (valószínűleg csak atomi vagy molekuláris szinten), nem pedig a mikrotudatos entitások kombinációi, amelyek egy magasabb szintű makrotudatos entitássá egyesülnek, ami a biológiai élet jellemzője.

Ennek megfelelően a rezonáló struktúrák közötti kommunikáció típusa kulcsfontosságú ahhoz, hogy a tudat túlterjeszkedjen a tudatosság kezdetleges típusán, amelyre az alapvetőbb fizikai struktúrákban számíthatunk.

Megközelítésünk központi tézise a következő: a makrotudat megjelenését lehetővé tevő sajátos kapcsolatok sok mikrotudatos alkotóelem közös rezonanciájából erednek. A jelenlévő rezonáns hullámok sebessége az a korlátozó tényező, amely meghatározza az egyes tudatos entitások méretét.

Ahogy a megosztott rezonancia egyre több alkotóelemre terjed ki, az adott tudatos entitás egyre nagyobbá és összetettebbé válik. Tehát az emberi agyban a gamma szinkronban elért megosztott rezonancia például sokkal több idegsejtet és neuronkapcsolatot tartalmaz, mint önmagában a béta- vagy théta-ritmus esetében.

Rezonáló struktúrák, mindig le – és fel. 

Rezonancia-tudatosságelméletünk megpróbál egységes keretet biztosítani, amely magában foglalja az idegtudományt és az emberi tudat tanulmányozását, de a neurobiológia és a biofizika alapvető kérdéseit is. Középpontjába kerül a tudatosság és a fizikai rendszerek evolúciója szempontjából lényeges különbségeknek.

A rezgésekről szól, de a rezgések típusáról és ami a legfontosabb, a közös rezgésekről is. 

Mint amit a pipába tettek, és elszívták… apafej.