Ház a fán

By Józsi - május 29, 2018




„Minél távolabb kerül a földtől, annál nagyobb a béke, minél közelebb jut az éghez, úgy nő a látóhatár, a világ, amelyet áttekinthet. Az emberek évmilliók óta vágynak a fák koronájába. Ösztön ez, amelyet a biztonságérzet alakított ki és vágy a harmónia iránt, amelyet csak a természet által körbeölelve élhetünk át.




Azt a fát, amire mi építünk, nem ön ültette. Apja, nagyapja vagy valamely őse, esetleg egy ismeretlen még nagyon régen. Gyökerei a múltba markolnak bele: évtizedeknek vagy évszázadoknak kell eltelniük ahhoz, hogy az ágak megbírják a házat. Fent ülve nem csak a teret, hanem az időt is érzékeljük, körbevesz minket a múlt, az évgyűrűk ereje.




Tisztelni kell a fát, lassú és konok növekedését, az emberöltőt meghaladni képes életét. A házak építése közben nem csonkítjuk meg a növényt, nem sebezzük meg. A konstrukció alkalmazkodik az ágak irányához és a törzs formájához, egyedi, éppen ezért környezetbarát, sőt ha kell, nyom nélkül eltávolítható.




Próbálja ki a lombházat. Ne közel akarjon kerülni a természethez, legyen része annak.” – olvasható mindez Gajdó Ferenc honlapján, a Ház a fán vállalkozás weboldalán, ide kattintva elérhető!




„Fával foglalkozom, élő fákra építek házakat. Múltamban és jelenemben különféle konstrukció szerepel az egyszerűbb szokványostól (garázsbejárók, kerti pihenők, kerti- és lakóházak) a legnagyobb, Magyarországon egyedülálló Börzsönyi Lombház Faluig (www.treehausevillage.hu).




A grandiózus munka során hét lombház épült fel - nem csak a házak kerültek a fák koronájára, hanem az ezeket összekötő 700 méter hosszú hídrendszer is.” – olvasható továbbá.


 

Az oldalon a technológiáról is olvashatunk:

„Hogyan?
A lombházakat ipari alpinista technikával, szorítókkal rögzítjük a fák törzsére. A szabályozható csavarok lehetővé teszik, hogy szerkezet alkalmazkodjon a törzs formájához, felveszi annak alakját, így nem károsítja a törzset.




Hova?
Maximum a törzs egy harmadának magasságára helyezhető a ház alapja. Minél idősebb a fa, annál inkább megfelel ahhoz, hogy magán hordjon egy épületet.




Mire?
Válasszon egészséges fát, ez elengedhetetlen. Javasolom a kemény vagy keményebb fákat, tölgyet, platánt, diót, vadgesztenyét, bükköt.




Miből?
A ház anyaga fenyő, az alapja erős gerenda, amelyet minőségi hajópadló fed. Az oldalfalak kívülről deszkázottak, ám igény szerint belülről hőszigetelhetők és lambériázhatók, így kora tavasztól késő őszig használható, télen is fűthető öntöttvas kályhával.




Új vagy újrahasznosított fa nyílászárók egyaránt beépíthetők, terasz, lépcső, kötélhágcsó szintén. A gyereképítményhez csúszdák, hinták kapcsolhatók, de a jobb térkihasználás végett alvó galéria is kialakítható.




A tetőt könnyű fedőanyag, fazsindely vagy kanadai zsindely burkolja. A külső felületkezelés mindenképpen ajánlott: javasolt a lenolajozás, de lehetőség van pácolásra is.




Mekkorát?
Amekkorát szeretne: az oldalfal nélküli kilátótól, a pihenőn, gyerekkuckón át akár kisebb lakás méretig építhetünk fára. Térelválasztókkal különböző funkciókat adhatunk a helynek, sőt, villany és a víz is bevezethető.




Van lehetőség?
Ha csak egy darab fa adott Önnél, akkor bizonyos magasságig alátámasztásként oszloppal is elérhető a kívánt stabilitás. Lehetőség van kartámaszos erősítésre, de több, egymás közelében lévő, akár különböző fajtájú fa is összeköthető egy épülettel.”




És mielőtt ide kopiznám az oldal összes szövegét, amiért igazán lelkesülök, azt el kell mondanom, hogy a képek meggyőznek arról, hogy az építész-szakember házainak stílusa is szemet gyönyörködtető, mint a természet egyedisége, úgy az egyedi házak nagyon szépek.



(Forrás: hazafan.hu, itt oktatási célból, és a hazafan.hu különleges szolgáltatására való további figyelemfelhívás céljából szerepel a szöveg.) (A képek forrása: hazafan.hu)

  • Share:

You Might Also Like

0 Comments