Muskotál Dénes ékszer designer

By Józsi - május 27, 2018

(A riportot az OzoneTV Revolúció c. műsora készítette, az ebből készült leirat olvasható alább.) 





Muskotál Dénes: „Egy bringa boltba lementem, ami egy pincében volt, és megláttam, hogy halomban állnak ott a kerékpárgumik. Akkor megkérdeztem a tulajt, hogy vihetnék-e el belőle, hogy esetleg visszahozzak belőle készült készterméket. Eleinte csak öveket készítettem, és rá három hónapra eltörtem a bokámat. Akkor ágyhoz voltam kötve, viszont nagyon sok volt a belső, ami fölhalmozódott, mert azt is odaadták a külsők mellé. Ekkor kezdtem el kísérletezni, először karkötőket készítettem, aztán fűztem nyakláncokat is, és meglepően nagy sikere volt. Tényleg, én is csak csodálkoztam, hogy ennyire újdonság volt az embereknek, hogy belsőből is lehet készíteni valami szépet. Ami alapvetően egy csúnya gumitömlő, azt később általában föl se ismerték, azt hitték, hogy bőrrel dolgozom.” 





„Teljesen autodidakta módon álltam hozzá ehhez az ékszerkészítéshez. Az alapvető fűző technikát kezdtem el először, utána folytattam. Elkezdtem perforálni a gumit, és próbáltam minél szebb formákat kihozni belőle. Legtöbbször kísérletezek. Tehát, ha van valami forma, akkor próbálok a visszajelzések alapján haladni tovább.” 





„Amivel kombinálni szoktam, azok leginkább bicikli alkatrészek. Tehát én maradok a bringa vonalon. Pl. szelepből szoktam készíteni a csatokat a nyakláncokhoz, vagy volt olyan is, amikor több alkatrészt fölhasználtam, pl. medált készítettem belőlük, vagy öveknél, volt úgy, hogy a kerékpárnak a láncsorából készítettem a csatot, és a saját láncomat tettem rá, ami aranyszínű volt. Annak is nagy sikere volt.” 





„Két embertípus van szerintem, aki irtózik a belsőtől, és aki imádja. Mással még nem találkoztam, úgyhogy hidegen még senkit sem hagyott. Inkább az extravagánsabb öltözködéshez passzol az ékszerem. Az öveket viszont akár egy farmerhez felvehetik, viszont készítettem már olyan övet is, amit egy úriember öltönyhöz vásárolt meg.” 






„Szoktam is mondani egy-két fülbevalónál, sőt, fel is hívom a figyelmet rá, hogy nincs két ugyanolyan. Tehát ezt én nem sablonnal készítem, hanem kézzel dolgozok, és egyenként lyukasztom ki, ami perforálva van. Öveknél is volt egy külföldi megrendelőm, amiből végül nem lett megrendelés, mert ötszáz darabot szeretett volna, csak épp mondta, hogy ugyanolyan gumiból. És akkor mondtam neki rögtön, hogy ez az én koncepciómba nem fér bele, hogy új gumit, használat nélkül feldolgozzak, és övet készítsek belőle.”

„Új anyagokkal nem dolgozom, én csak használt kerékpárgumival vagy belsővel dolgozok, mert nekem ez a koncepciómnak a lényege. Hogy a használtból valami szépet, és még tovább használhatót készítsek.”


(Forrás: OzoneTV, itt oktatási célból szerepel a szöveg.)
(A képek forrásai: mentatrend.hu, wamp.hu, fashionhunter.hu, hvg.hu, evamagazin.hu, pinterest.com, mediawavefestival.hu, nlcafe.hu)

  • Share:

You Might Also Like

0 Comments